A vukovári cirill betűket is leszavaznák a horvátok

Vágólapra másolva!
650 ezer aláírást gyűjtöttek össze, egy Vukovár cirill betűs feliratainak eltávolítását célzó népszavazásra Horvátországban. Rövid időn belül ez lehet a második olyan népszavazás, ami kisebbségek ellen szerveződik a legújabb EU-tagállamban.
Vágólapra másolva!

Néhány nappal azután, hogy a horvátok többsége a házasság meghatározásával kapcsolatos népszavazáson az azonos neműek közötti házasság alkotmányos szintű kizárása mellett foglalt állást, újabb kisebbségben élő csoport ellen szerveződik népi kezdeményezés az EU legújabb tagállamában.

Eddig 650 ezer aláírás gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy népszavazást írjanak ki, ami (az alkotmány módosításával) végső soron a vukovári cirill betűs feliratok eltávolítását célozza - közölte pénteken a "Tanács a horvátok lakta Vukovár védelmére" nevű, a szerb kisebbség ellen fellépő szervezet.

A horvát alkotmány alapján már 450 ezer aláírás összegyűjtése esetén kikényszeríthető a népszavazás kiírása. A házasságról mint egy férfi és egy nő közötti életközösségről szóló referendum esetén 700 ezer aláírást gyűjtöttek a katolikus egyházhoz közeli csoportok. Az előző vasárnapi szavazáson részt vevők közel 66 százaléka támogatta a házasság keresztény felfogásának alkotmányos rögzítését.

Alkotmánymódosítást akarnak

A jelenlegi népi kezdeményezés célja az alkotmányba foglalt kisebbségi jogok módosítása: a kisebbségi nyelvhasználatról szóló jog elismeréséhez szükséges lakossági arány megváltoztatása. A jelenlegi szabályozás kimondja, hogy ha a lakosság harminc százaléka egy adott kisebbséghez tartozik, engedélyezik számukra a saját nyelv használatát. A népszavazási kezdeményezés 50 százalékra kívánja emelni a kérdéses lakossági arányt. Ezzel megakadályozhatóvá válna, hogy a Horvátország keleti felében fekvő Vukováron kétnyelvű, latin és cirill betűs feliratokat helyezzenek ki, ugyanis a városban élő szerbek a lakosság mintegy egyharmadát teszik ki.

A kétnyelvű feliratok elhelyezése a középületeken szeptember elején heves tiltakozásokat váltott ki Vukováron.

Ellenáll a kormányfő

Zoran Milanovic horvát kormányfő hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a népszavazás kiírásának "minden jogszerű eszközzel" útját állja. "Amíg én vagyok a miniszterelnök, nem lesz hasonló referendum" - mondta.

A kormány jelenleg egy olyan alkotmánymódosítást készít elő, amely többek között a népszavazási törvényt is érinti. A népszavazás érvényességéhez szükséges részvételi küszöb bevezetését vitatják meg, amivel elkerülhetővé válna, hogy a szavazásra jogosult lakosságnak csupán egy kis része határozzon az alaptörvény módosításáról.

A horvátok latin, a szerbek pedig cirill betűs írást használnak, akárcsak az oroszok vagy a bolgárok. A horvátok közül sokakat a szerbek által vezetett jugoszláv hadsereggel és a szerb fegyveres csoportokkal 1991 és 1995 között vívott harcokra emlékezteti a cirill betűs írásmód.