Újra százezrek tüntetnek az ukrán kormány ellen

Vágólapra másolva!
300 ezren is lehetnek az ukrán ellenzéki tüntetésen. A kormányzati szimpatizánsok ezzel párhuzamosan tartott gyűlésén eddig kevesebben, néhány tízezren jöttek össze. Egy férfi valószínűleg infarktusban meghalt az ellenzéki demonstráción. Vitalij Klicsko beszéde alatt pedig kisebb dulakodás tört ki. Egyelőre minden békésen zajlik, a kormánypárti tüntetésről már délután elszállingóztak az emberek, az ellenzéki rendezvényen még mindig sokan vannak.
Vágólapra másolva!

Sűrűn megtelt demonstrálókkal vasárnap délre a kijevi Majdan (Függetlenség tere), ahol az ellenzék felhívására ismét nagygyűlést tartanak az európai integráció hívei. A Méltóság Napjának elnevezett demonstrációra mintegy 300 ezren gyűltek össze.

Eközben a kormánypárt által szervezett szimpátiatüntetés résztvevői a parlamenttel szembeni Marijinszkij parkban gyülekeznek. A Régiók Pártja 200 ezer főt vár a Viktor Janukovics elnököt és a kormány politikáját támogató megmozdulásra. Helyszíni becslések 20 ezerre teszik a délig megjelent résztvevők számát. Az ellenzék a Majdan tüntetőivel szembeni támadásoktól tart, de egyelőre nyugodt a helyzet.

A helyi rendőrség vasárnap közölte, hogy az előzetes vizsgálat szerint infarktus következtében meghalt egy férfi a Függetlenség terén. Ő a második halottja a 25. napja tartó "Jevromajdan" elnevezésű tüntetéssorozatnak. Korábban egy tbc-ben szenvedő férfi a tüntetők közzé zuhant egy épületből, és életét vesztette.

Közös imával indult

Az EU-párti nagygyűlés közös imával és a himnusz eléneklésével kezdődődött. A tüntetők pártzászlókat és nemzeti lobogókat tartanak a kezükben. A szónokok felszólalása után a "Dicsőség Ukrajnának!" és "Dicsőség a hősöknek!" jelmondatokat kiáltják.

A téren felállított színpadon mások mellett ott vannak a három parlamenti ellenzéki erő vezetői: Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza (Batykivscsina) frakcióvezetője, Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) és Oleh Tyahnibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) elnöke. Az ellenzék bejelentése szerint a Majdanra várják a Kijevben tartózkodó John McCain republikánus és Chris Murphy demokrata párti amerikai szenátorokat.

Brüsszel is felfüggesztette a tárgyalásokat?

Az Európai Unió is felfüggesztette az Ukrajnával kötendő társulási és szabadkereskedelmi egyezmény előkészítését - derül ki Stefan Füle szomszédságpolitikai uniós biztos Twitter-üzenetéből. A cseh politikus vasárnap délelőtt közölte: tájékoztatta a héten Szerhij Arbuzov ukrán kormányfő-helyettest arról, hogy a további egyeztetések feltétele, hogy Ukrajna világosan elkötelezze magát az egyezmény aláírása mellett. "A munka áll, nem kaptunk választ" - írta a Twitteren Füle.

Füle néhány perccel korábbi üzenetében azt írta: az ukrán kormány nem teljesíti ígéreteit. "Ukrajna: az elnök és a kormány szavai és tettei mind távolabb és távolabb kerülnek egymástól. Érveiknek nincs közük a valósághoz" - osztotta meg a népszerű mikroblog oldalon az EU szomszédságpolitikai biztosa.

Várjatok, mindjárt odamegyek!

Az EU-párti tüntetők a nagygyűlésen határozatot fogadtak el, amelyben megtiltották Viktor Janukovics elnöknek, hogy "az ukrán nép nevében" bármit is aláírjon Vlagyimir Putyin orosz államfővel jövő keddre tervezett moszkvai találkozóján. Mikola Azarov miniszterelnök a napokban közölte, hogy az ukrán elnök megállapodást készül aláírni Moszkvában a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokban meglévő "ellentmondások feloldására".

A Függetlenség terén tüntetők határozatukban megerősítették az európai uniós integráció iránti elkötelezettségüket, továbbá moratóriumot hirdettek a Moszkva irányította orosz-fehérorosz-kazah vámszövetséghez való ukrán csatlakozásra. Egy másik jóváhagyott határozatban a politikai fogvatartottak, köztük elsősorban Julija Timosenko volt kormányfő szabadon bocsátását követelik.

Közben Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt elnökének felszólalása alatt kisebb dulakodást provokáltak ki a tüntetők közé vegyült "tyituskók", azaz a hatalom által erőszak szítására felbérelt sportolók. Klicsko a színpadról lekiáltott: "Várjatok, mindjárt odamegyek!". Az agresszíven viselkedő provokátorokat azonban sikerült a tüntetők önkénteseinek rövid idő alatt megfékezni.

Amerika Önökkel van

John McCain republikánus és Chris Murphy demokrata párti szenátor is felszólalt a tüntetésen. "Azért vagyunk itt, hogy támogassuk az Önök igazságos ügyét, jogukat arra, hogy saját sorsukat békés és demokratikus úton döntsék el. Az Önök jövője az egyesült Európában van. Ukrajna jobbá teszi Európát, ahogy Európa is Ukrajnát. Amerika Önökkel van, ahogy én magam is" - hangoztatta McCain.

Murphy arról biztosította a Majdan tüntetőit, hogy az Egyesült Államok szenátusa támogatja békés demonstrációjukat. "Én, mint a 100 szenátor közül a legfiatalabb, külön üzenettel érkeztem a fiatalokhoz: a változásokhoz vezető út a békés tiltakozóakciókon vezet keresztül" - mondta a demokrata párti politikus elismerését fejezve ki a Majdanon tüntetők iránt, akik a tiltakozás békés módját választották az ellenük irányuló erőszakos cselekmények ellenére. A szenátorok felszólalását a téren összegyűlt több százezer demonstráló kitörő ovációval és hosszan tartó tapssal fogadta, a végén angolul skandálva köszönte meg a támogatást.

Átvert statiszták

Médiajelentések szerint a kormánypárti ellendemonstráción nagyrészt állásuk elvesztésével megfélemlített közalkalmazottak, kollégiumi helyük vagy ösztöndíjuk megvonásával megzsarolt egyetemisták és fizetett tüntetők vesznek részt, köztük sok az erőszak szítására felbérelt sportoló.

Előző este 50-60 autóbusznyi tüntető követelte, hogy fizessék ki nekik a kormányzó Régiók pártja által szervezett demonstráción való részvételért beígért összeget. Kétnapos hétvégi megmozdulásra bérelték fel őket, amiért számításuk szerint 800 hrivnyát, azaz körülbelül 21,5 ezer forintot kellett volna kapniuk. Szombat este azonban hazaküldték őket, és mindössze 300 hrivnyát, azaz 8 ezer forint körüli összeget kaptak.

A helyszíni beszámolók alapján a kormánypárti demonstrációról már délután kezdtek elszállingózni a résztvevők, miközben a Majdanon továbbra is kitartanak a tüntetők.