Az ország, ami nem tud polgárháború nélkül élni

Micheal Makuei Lueth tájékoztatási miniszter beszél a dzsubai ENSZ-bázis előtt, arra kérve a civileket, hogy biztonsági okokból ne térjenek haza, 2013. december 17.

Simon két napig rejtőzködött hullák alatt, nehogy vele is végezzenek. Csak azért fogták el 250, később lemészárolt társával, mert nem ismerte egy másik törzs nyelvét. A történet extrém, de épp most történik Dél-Szudánban, a világ legfiatalabb országában, ahol gyakorlatilag hatvan éve tart a polgárháború. Hol az északi elnyomó muszlimok, hol a déli törzsek tagjai között. A népirtás elkezdődött, a kérdés, hogy meddig tart.

„Egy hete még nehezen tudtuk volna elképzelni, hogy mostanra idáig fajulnak a dolgok” – mondta a Guardian riporterének Toby Lanzer, az ENSZ dél-szudáni humanitárius missziójának vezetője. Korábban is gyanította a nemzetközi sajtó, hogy a 2011-ben függetlenné vált Dél-Szudánban – a kormány határozott cáfolatai ellenére – több ezer vagy több tízezer civil vesztette életét a dinka és a nuer törzsek közötti harcokban, de a figyelmet igazán a Guardian hétfői riportja irányította az államra. A brit lap munkatársa elsőként számolt be arról, mit történt valójában az elmúlt napokban Afrika legfiatalabb országában.

Fél évszázad polgárháborúban

Szudán 1956-ban szabadult fel a britek gyarmati uralma alól, és nagyjából azonnal ki is tört a polgárháború az ország északi részén élő, főleg muszlim vallású törzsek és a déli keresztények és animisták között. Az első háborút 1972-ben nagyjából sikerült lezárni, de mivel érdemben semmi sem változott, észak és dél főleg vallási alapú ellentétei továbbra is fennmaradtak, 1983-ban kiújultak a harcok. A 22 évig tartó második polgárháborúban 2 millióan vesztették életüket, kétszer ennyien pedig földönfutók lettek. A harcok során mindkét fél követett el kegyetlenségeket, ráadásul az is bonyolította a helyzetet, hogy a déli fegyveres csoportok az északiak mellett sokszor egymással is harcoltak.

Észak- és Dél-Szudán térképe Forrás: Google Earth

A kilencvenes években azonban fokozatosan a John Garang majd Salva Kiir vezette Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg (SPLA) vált a Dél-Szudán függetlenségéért harcolók vezető erejévé, és a háború 2005-ös lezárásakor (ekkor vált Dél-Szudán autonóm tartománnyá), így vagy úgy ellenőrzésük alatt tartották a területet. A 2005-ös megállapodásnak megfelelően 2011-ben népszavazást tartottak Dél-Szudánban, a helyiek döntő többsége pedig a függetlenség mellett voksolt, így az ország levált Szudánról, ráadásul megkapta a két állam határán lévő értékes kőolajlelőhelyek többségét. A harcok kiújulásának megakadályozása érdekében az ENSZ békefenntartókat telepített az olajkutak közelébe.

Rövid béke

Az új állam hadereje értelemszerűen a Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg, első elnöke pedig az SPLA-t is irányító Salva Kiir lett. Dél-Szudán legnagyobb etnikai csoportjából, a dinka törzsből való Kiir a megbékélés jegyében a második legjelentősebb csoportból, a nuerek közül választott alelnököt, Riek Machart. A nuerek és a dinkák közötti ellentét kódolva van az új államban, mert még ha az északi muszlimok elleni harcban össze is tudtak fogni, kulturális és nyelvi különbségeik megmaradtak, ráadásul az SLPA is döntően dinka befolyás alatt áll.

Helyi lakosok egy vitatott régió hovatartozását eldönteni hivatott népszavazás után októberen. Forrás: AFP/Ali Ngethi

A legújabb – immár csak dél-szudáni – polgárháború azzal kezdődött, hogy az elnöki gárda dinka és nuer tagjai között a nyáron kiéleződött az ellentét, majd a gárda dinka tagjai civil nuereket is zaklatni kezdtek, megtámadták őket a dél-szudáni főváros, Dzsuba utcáin. Az erőszak kirobbanásáért Kiir a nuer alelnököt, Machart tette felelőssé, ezért júliusban menesztette posztjáról. Machar azonban nem hagyta annyiban: a fegyveres ellenzék élére állt, és északra vonult, mára állítólag uralma alá vonta az ország olajmezőinek jelentős részét. A történtek miatt a többségi dinkák indulatai is elszabadultak, szemtanúk szerint százával irtják a nuereket. Mindeközben a hivatalos kormánypropaganda még mindig kisebb konfliktusként beszél a harcokról. Így kezdődött el a harmadik polgárháború, ami kísértetiesen hasonlít a 90-es évek Ruandájához, ahol a tuszik és a hutuk ellenségeskedésében másfél millió ember halt meg alig három év alatt.

Két nap a hullák alatt

A Guardian riportjában elsősorban üldözött nuerek vallanak az elmúlt napok szörnyűségeiről. Egy Simon nevű dzsubait például azért fogtak el a dinkák, mert nem ismerte a dinka nyelvet. 250 társával egy szűk rendőrségi cellába vitték, ahol a rácsokon túlról halomra lőtték őket. Simon egyike volt annak az alig egy tucat túlélőnek, akik napokig társaik holttestei alatt bujkálva élték túl a leszámolást. A vérengzéseket túlélő alig 20 ezer dzsubai nuer többsége valamelyik ENSZ-telepre igyekszik eljutni azt remélve, hogy ott megvédik az erőszaktól, de volt, aki arról beszélt a Guardian riporterének, hogy az ENSZ katonáiban sem érdemes megbízni, hiszen a ruandai hutuk és tuszik összecsapásainál sem tudtak semmit tenni.

Menedékkérők a dzsubai ENSZ-bázisnál, Dél-Szudán, 2013. december 20. Forrás: AFP/UNMISS

További probléma, hogy a dinkák kivégzőosztagai egyenruhát viselnek, ez pedig arra enged következtetni, hogy képzett katonák gyilkolásszák a civileket. Philip Aguer, az SPLA szóvivője azonban azt közölte, hogy „bár néhány bűnöző valóban a hadsereg egyenruháját viseli, de ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy ők a hadsereg tagjai is.” Szerinte az SPLA katonái nem érintettek a bűncselekményekben. Egy fiatal dinka ezzel részben egybehangzóan azt állította a Guardian riporterének, hogy sokuknak kiképzés nélkül fegyvert és egyenruhát adnak, és harcba küldik őket.

Az ENSZ fenyegetőzik, az amerikaiak evakuálnak

A nemzetközi közösség olyan lassan reagál a dél-szudáni krízisre, mintha semmit nem tanult volna az 1994-es ruandai népirtásból. Ban Ki-mun ENSZ főtitkár egyelőre csak annyit közölt, hogy a történeteket mindenképp kivizsgálják és a mészárlások felelőseit bíróság elé fogják állítani, valamint sürgette a Biztonsági Tanácsot, hogy hagyják jóvá az ENSZ dél-szudáni békefennatrtó egységeinek megerősítését. Jelenleg 7000 kéksisakos tartózkodik az országban, de a főtitkár szerint még legalább 5500 főt kellene átcsoportosítani, és felszerelésre is szükség van. Különösen aggasztó, hogy a fegyveresek már nem egyszer ENSZ-telepeket is megpróbáltak megtámadni.

Az Egyesült Államok közben átcsoportosítja haderejének egy részét, 150 tengerészgyalogost Dzsibutiba küldenek egy spanyolországi állomáshelyről, hogy segítsék a Dél-Szudánban rekedt amerikaiak evakuálását. Dzsubából már több mint 300 amerikait hoztak ki, de a CNN számításai szerint még legalább 100 állampolgáruk tartózkodik az országban.

Dzsubai menedékkérők a helyi ENSZ-bázisnál, 2013. december 20. Forrás: AFP/Tony Karumba