Hatalmas vihar tombol Nagy-Britannia és Franciaország között

Vágólapra másolva!
Százezrek maradtak áram nélkül.
Vágólapra másolva!

Százezrek maradtak áram nélkül kedden a Franciaország északkeleti és Nagy-Britannia déli részén tomboló heves vihar miatt. Csupán a franciaországi Bretagne-ban 130 ezer házban ment el az áram. A Franciaország partjai mentén óránként 130-140 kilométeres sebességgel haladó szelet egy anticiklon gerjesztette.

A rendkívül erős szél sok helyen fákat csavart ki, épületek tetejét sodorta el. A lezuhanó fák elszakították a távvezetékeket Caen és Cherbourg város között. Ugyanebben a térségben a kidőlt fák akadályozzák a vasúti közlekedést, több mint négyszáz vonat torlódott fel.

A part menti területen meghalt egy orosz tengerész, aki egy holland hajó fedélzetéről esett a tengerbe. A hullámok magassága helyenként eléri a négy métert. Nagy-Britannia déli részén már második napja tart az időjárás okozta közlekedési káosz. A BBC jelentése szerint fennakadások vannak a brit főváros, London második legnagyobb repülőterén, Gatwicken. Nem járnak a reptérre közlekedő vonatok sem.

A legnagyobb légikikötőben, Heathrow-n az 1300 járat egyharmadát törölték. A dél-angliai Southampton repülőterén töröltek minden járatot. A térségben százezer házban nincs villany. Mintegy 250 településen hirdettek szükségállapotot árvízveszély miatt.

Két ember vízbe fulladt, hárman közlekedési balesetben haltak meg. A hatóságok felszólították a lakosságot, hogy ne hagyják el lakhelyüket. A viharos szél teljesen megbénította a kompközlekedést, nem lehet a tengeren eljutni Franciaországból Nagy-Britanniába, valamint Spanyolországba.