Betiltaná a maflást a brit gyerekügyi biztos

2013.12.28. 13:24

A háziállatoknak nagyobb jogi védelemmel rendelkeznek, mint a gyerekek – mondta Maggie Atkinson brit gyerekügyi biztos, hozzátéve, hogy szerinte meg kellene tiltani, hogy a szülők pofonokat adhassanak a gyerekeiknek. Ha ez mégis megtörténne, akkor pedig büntetőeljárást lehessen kezdeményezni a szülő ellen. A jelenlegi brit szabályok tiltják azt, hogy egy szülő úgy megüsse a gyerekét, hogy az zúzódást okozzon, de az indokolt büntetést engedélyezik.

Ennek ellenére Atkinson irodája mégse kezdeményezi a törvény szigorítását az elkövetkező évben, mivel szerinte a jelenlegi helyzetben ez „süket fülekre találna” – írja a Guardian. Az újság szerint egy parlamenti képviselő tavaly azt nyilatkozta, hogy pihentetni kell a szabályozást, hogy a munkásosztálybeli családok fegyelmezni tudják a gyerekeiket, anélkül, hogy megbüntetnék őket.  Szerinte a tavaly nyári londoni zavargások is azért törtek ki, mert a korábban kormányzó Munkáspárt 2004-ben szigorított a fegyelmezési szabályokon.