Kik azok az oroszok, akikkel kiszúrt Obama?

Vágólapra másolva!
Ezúttal igazi nagyágyúk is vannak azok között az oroszok között, akiket az USA szankciókkal sújtott az ukrán válság miatt. Vlagyimir Putyin elnök magasra jutott dzsúdós pajtásai, volt KGB-s kollégája és dácsaszomszédja is rákerült az amerikai listára.
Vágólapra másolva!

Újabb szankciókat léptetett életbe orosz állampolgárokkal szemben Barack Obama amerikai elnök az ukrán válság és a Krím félsziget orosz bekebelezésére válaszul. Az új listán összesen húsz ember szerepel és egy bank. Az USA az érintettek minden Amerikában található érdekeltségét befagyasztotta, és megtiltotta, hogy amerikaiak üzleteljenek velük.

Az előző lista nem volt kimondottan erős ütés a Guardian brit lap szerint. Ezen szerepelt többek között Vlagyiszlav Szurkov jelentős Kreml-ideológus, illetve Elena Mizulina, egy jelentéktelen ultrakonzervatív orosz képviselő, aki a melegek elleni fellépés egyik zászlóvivője volt. A listán ugyanakkor nem szerepelt olyan személyiség, aki valóban közel állt volna Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz.

Az új lista azonban más. A brit lap szerint olyan, mint egy Putyin belső köreiről készített Ki kicsoda, többek között olyan nevekkel, mint

  • Szergej Ivanov, Putyin kabinetfőnöke;
  • Gyennagyij Tyimcsenko, a Gunvor olajkereskedő cég vezetője. Tyimcsenko évtizedek óta jóban van az orosz elnökkel, a Gunvorról pedig régóta pletykálják, hogy Putyin személyes anyagi érdekeltségébe tartozik;
  • Arkagyij és Borisz Rotenberg is, mindketten Putyin dzsúdós edzőtársai az 1960-as évekből. Előbbit a Forbes leggazdagabb oroszokat felsoroló listájának 100., utóbbit pedig 99. helyére sorolták. Mindketten vállalkozók, volt dzsúdóedzők. Őket mind Putyin közeli barátai közé sorolják, akikkel manapság is rendszeresen hokizik együtt az elnök;
  • Jurij Kovalcsuk, akit Putyin személyi bankáraként szoktak emlegetni. Ő a Rosszija bank igazgatótanácsának elnöke. A bank ugyancsak szerepel az amerikaiak listáján, azt írták, azért, mert az orosz vezetők személyi bankjaként szolgál;
  • Viktor Ivanov számos kormányzati pozíciót töltött már be Putyin közelében, de még a KGB-ben ismerkedtek meg. Ivanov 1977-ben lépett be az orosz titkosszolgálathoz, majd annak utódja, az FSZB igazgatóhelyettesi posztjáig vitte. Putyin alatt több kormányzati pozíciót is betöltött, jelenleg az orosz drogellenes hatóság igazgatója;
  • Vlagyimir Jakunin az orosz vasutak igazgatótanácsának elnöke, még Szentpétervárról ismeri Putyint, akit gyakran elkísér bel- és külföldi útjain, de ezen kívül dácsaszomszédok is a Komszomolszk-tó partján;

A listán rajtuk kívül még több számos olyan személy szerepel, akiket Alekszej Navalnyij ismert orosz ellenzéki is megnevezett egy a New York Times amerikai lapban megjelent írásában, mint akiket szankciókkal kellene sújtani. Navalnyij a szankciók bejelentése után ezt írta Twitterjén: „Hát, nincsenek illúzióim. Ezért a boldogságért, amit az okozott, hogy szankciókkal sújtották a tolvajokat, valamelyikünknek fizetnie kell. Jobb lesz, ha összekészítek egy börtöncsomagot.”

Sokan vélik úgy, hogy a szankciók hatása könnyen visszaüthet. „A megoldás nem a szankciókban rejlik, hanem az intenzív párbeszédben, hogy megelőzzék a válság elmélyülését. A szankciók csak rontanak a helyzeten - idézte a Guardian Fjodor Lukjanov volt Kreml-tanácsadót. - Nem lesz pozitív hatásuk az orosz politikára, hanem propagandacélokra, és arra fogják felhasználni, hogy támadják az ellenzéket.”

Tyimcsenko és Arkagyij Rotenberg azzal ütötte el az amerikai döntést, hogy az „az orosz államnak tett szolgálataik elismerése” - legalábbis az Interfax híradása szerint. Dimitrij Peszkov, Putyin szóvivője viszont jelezte, az USA-nak nem kell sokáig várnia a válaszlépésre. Ugyan Moszkva ellenszankciókkal sújtott több ismert amerikai közéleti személyiséget, de a volt Kreml-tanácsadó szerint ez csak szimbolikus lépés, az igazi válasz még várat magára. Azt nem egyes személyek, hanem orosz érdekeltségekkel rendelkező nagy amerikai vállalatok fogják megérezni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!