Az orosz hajó utasai továbbra is jégbe zárva maradnak

Vágólapra másolva!
Az időjárási viszonyok miatt ismét elhalasztották az Antarktisznál jég közé szorult orosz hajó, az Akagyemik Sokalszkij utasainak kimentését. A mentés többszöri halasztás után csütörtökön kezdődött volna, az ausztrál tengerészeti biztonsági hatóság azonban az utolsó pillanatban bejelentette, hogy a mentés megkezdése feltehetőleg egy nappal ismét késik.
Vágólapra másolva!

Az már korábban eldőlt, hogy a múlt kedd óta a jég fogságába zárt orosz hajó utasait helikopterrel mentik ki, mivel egy kínai és egy francia jégtörő után egy ausztrál sem tudott az Akagyemik Sokalszkij közelébe férkőzni, hogy utat nyisson neki a nyílt vízre. Az újabb halasztást ismét az időjárási viszonyok okozták, a hatóságok ugyanakkor közölték, hogy senki sincs életveszélyben.

Az antarktiszi expedícióra indult orosz hajó fedélzetén 74-en tartózkodnak, közülük 52 utast és a legénység négy tagját eszerint a Hósárkány kínai jégtörőről felszálló helikopterrel mentenék ki. Azt egyelőre nem tudni, hogy az orosz hajón maradó 22 embert - többnyire a személyzet tagjait - mikor és hogyan szállítják el.

Az Akagyemik Sokalszkij már több mint egy hete vesztegel az antarktiszi jégbe zárva, a mentésre tett legutóbbi kísérletet meghiúsította egy veszélyes hóvihar, amely miatt az Aurora Australis ausztrál jégtörőnek hétfőn vissza kellett fordulni. Az ausztrál tengerészeti biztonsági hatóság szerint túlságosan is veszélyes lett volna, ha az Aurora Australis tovább megy.

A Hósárkány pénteken akadt el 12 kilométerre az Akagyemik Sokalszkijtól, egy francia hajó, az Astrolabe pedig már nagyobb távolságból feladta a küzdelmet.

Az orosz hajó olyan helyen járt, amely jól hajózható a déli félteke nyarában, de az időjárásban hirtelen fordulat következett be, és a szél beszorította a jégtáblák közé.