Vágólapra másolva!
A közép-afrikai vallási harcokban senkit nem kímélnek.
Vágólapra másolva!

Egyre nagyobb méreteket ölt a gyerekek elleni erőszak a Közép-afrikai Köztársaságban, legalább két gyereket egyszerűen lefejeztek – figyelmeztetett az ENSZ gyermekjogi szervezete, az UNICEF, írja a CNN internetes oldala.

Az ország fővárosában, Banguiban december óta csapnak össze különböző vallási csoportok, ezekben eddig legalább ezren vesztették életüket, köztük 16 gyermek is – írta legfrissebb jelentésében a szervezet.

"Példa nélküli a gyermekek elleni erőszak, amelynek tanúi vagyunk. Egyre több gyereket toboroznak és soroznak be katonának a fegyveres csoportok, és magukat a gyerekeket is megtámadják" – mondta Souleymane, az UNICEF képviselője.

A leszámolásokban eddig két gyerek lefejezéséről és tucatnyi gyerek sérüléséről tudnak. A becslések szerint hatezer gyereket soroztak be katonának.

A Közép-afrikai Köztársaságban azért robbantak ki összecsapások, mert tavaly márciusban a muzulmán kisebbség puccsal magához ragadta a hatalmat, és ezért most a keresztények bosszút állnak. A fővárosból, Banguiból a lakosság fele, nagyjából 370 ezer ember menekült el.