Megmenekültek az Antarktisz jégtakarójába szorult hajók

Vágólapra másolva!
Két hetet töltöttek a jég fogságában, az utasokat már helikopterrel kimentették.
Vágólapra másolva!

Kiszabadult a jég fogságából kedden az Antarktiszon a Hósárkány (Hszüelung) nevű kínai jégtörő, amely az elakadt Akagyemik Sokalszkij orosz hajónak akart segítséget nyújtani - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség. A kínai hajó már elhagyta a jégmezőt, és olyan tengeri területre tart, ahol szabadon navigálhat.

Önálló útra indult a Sokalszkij akadémikusról elnevezett orosz kutatóhajó is, amelynek a segítségére sietett a Hósárkány. Igor Kiszeljov kapitány szerint a nyugati szélnek köszönhetően hatalmas repedés keletkezett a hajót addig körbefogó jégen, így tudtak kiszabadulni annak fogságából.

Az orosz kutatóhajó, amely november 28-án hajózott ki Új-Zélandról, december 24-én az Antarktisz partjai közelében, a Commonwealth-öbölben rekedt a jég közé. Mentését a rossz időjárás akadályozta, s bár három jégtörőt is küldtek a kiszabadítására, a próbálkozások kudarccal végződtek. Az utasokat emiatt helikopterrel mentették ki.