Megbénulhat Bangkok

Vágólapra másolva!
Az ellenzék úttorlaszokat emelt, 140 iskola bezárt, 20 ezer rendvédelmis az utcán.
Vágólapra másolva!

Több ezren emeltek torlaszokat a nagyobb útkereszteződésekben Bangkokban, hogy lemondásra szólítsák fel a miniszterelnököt. Az utcákra vezényelt rendőrség és katonaság nem avatkozott be - úgy tűnik, a kormány nem akar erőt alkalmazni -, csak nézte, amint lassan megáll az élet a 12 millió lakosú városban. Elképzelhető, hogy ez az állapot hetekig is eltart.

Az ellenzék vasárnap azzal is fenyegetőzött, hogy ismét áramtalanítja a fontosabb kormányépületeket, és a vizet is elzárja. A kormány pedig közölte, hogy 12 ezer rendőr felügyel majd a rendre, és további nyolcezer katona a kormányépületekre. Száznegyven iskola zárva marad hétfőn. A kiskereskedők szerint akadtak ugyan olyan bangkokiak, akik élelmiszer-tartalékot vásároltak, de pánik nincs.

A több százezer fős tüntetések hetek óta tartanak, és nem mentesek az erőszaktól, de eddig polgárháború nemigen fenyegetett.

Az ellenzék hónapok óta követeli Jinglak Sinavatra kormányának azonnali távozását, korrupcióval vádolva a kabinetet. A miniszterelnök hiába hirdetett meg február 2-ára parlamenti választást, az ellenzék ezt sem fogadja el, mert nincs esélye a győzelemre. A kormánypártnak jóval szélesebb a támogatottsága a népesség zömét adó szegény vidéki lakosság körében, az ellenzék - amelynek főként a középréteg a tábora - inkább csak Bangkokban bír jelentős tömegbázissal.

Kövessen minket a Facebookon is!