Két gyerekét szúrta halálra az ördögűző anya

Vágólapra másolva!
 A halott gyerekek mellett két másik is megsebesült. Nem tudni, hogy mi sarkallta az anyát és egy másik nőt a borzalmas rituáléra.
Vágólapra másolva!

Egy marylandi anya ördögűzés közben halálra szúrta két gyerekét, még ketten pedig megsebesültek a rituálé közben - írja az amerikai CNN csatorna online oldala. A 28 éves Zakieya L. Averyt szombaton tartóztatták le, a gyilkosságnak van még egy vádlottja: egy helyi nő, aki az ördögűzés után kórházba is került.

A két áldozat közül az egyik gyerek csak egy, a másik mindössze két éves volt, a sebesült gyerekek pedig öt és nyolc évesek. A négy gyereket azután találták meg, hogy az egyik szomszédnak gyanús lett egy autó, aminek nyitva volt az ajtaja, mellette pedig egy kés hevert.

Azt egyelőre nem tudni, mi történt a családban, ami miatt az anya az ördögűzés mellett döntött.

Kövessen minket a Facebookon is!