Jövőre Amerikába repülhet Ferenc pápa

Vágólapra másolva!
 A CNN információi szerint a pápa jövő szeptemberben utazik majd Egyesült Államokba.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hírcsatorna vatikáni forrásokra hivatkozva adott hírt a pápa tervezett utazásáról. A National Catholic Reporter című amerikai hírportál értesülései szerint Ferenc pápa amerikai útjára várhatóan 2015 szeptemberében kerül sor, de ez addig változhat, mert az időpont még túlságosan távoli.

Ferenc pápa amerikai útját valószínűleg a Családok Világtalálkozója ihleti, amelyet – még II. János Pál pápa kezdeményezésére – 1994 óta minden harmadik évben megrendeznek a világ valamelyik országában – bár nem mindegyik esemény zajlott pápai részvétellel. A következő találkozót Philadelphiában rendezik meg szeptember 22. és 27. között.

Még ezt megelőzően, a tervek szerint idén március 27-én felkeresi Ferenc pápát a Vatikánban Barack Obama amerikai elnök – jelentette be a hét elején a Fehér Ház.