Elfoglaltak egy minisztériumot az ukrán tüntetők

2014.01.24. 07:39

Hiába állapodtak meg ellenzéki vezetők és a kormány, éjszaka öt városban volt akció. A mezőgazdasági minisztérium egyik kijevi épületébe addig nem engednek be senkit, amíg nem rendeződik a helyzet.

Ukrán ellenzéki tüntetők péntekre virradóra elfoglalták a mezőgazdasági minisztériumnak a kijevi főutcán, a Hrescsatikon álló épületét – jelentette a helyi média. A kijevi Függetlenség terétől 100 méterre álló minisztérium elfoglalását értesülések szerint a Közös Ügy (Szpilna Szprava) elnevezésű mozgalom kezdeményezte. A tüntetők elbarikádozták magukat az épületben, amelynek őrsége nem tanúsított ellenállást.

Tegnap este KijevbenForrás: AFP/RIA Novosti/Andrey Stenin

A Közös Ügy vezetője, Olekszandr Danyiljuk a Facebook-oldalán megjegyezte: a Viktor Janukovics ukrán elnök és az ellenzék vezetői közötti, szerény engedményekkel végződött tárgyalás után "világos, hogy saját magunknak kell felkészülnünk az ellenzéki vezetők által beígért offenzívára". Hozzátette: addig senkit sem engednek be az épületbe, amíg a helyzet nem rendeződik az országban. Danyiljuk újságíróknak azt mondta: az épületben van egy csoport, amely "a fegyveres erők szerepét fogja ellátni".

Épületfoglalások voltak más városokban is, összesen öt közigazgatási intézményt vettek be az ellenzékiek, ebből a cserkaszi megyeházát már visszafoglalta a rendőrség, majd 58 ember őrizetbe vett.

Ivano-Frankivszkben és Zsitomirban a tüntetők azt követelik, hogy a megyéjükből ne vezényeljenek rendőröket Kijevbe, és a megyei tanácsok haladéktalanul foglaljanak állást az országban kialakult helyzetről.

Az ukrajnai helyzetről szóló cikkeinket itt olvashatja

Kövessen minket a Facebookon is.