Pokolgép robbant Rómában egy francia templomnál

Vágólapra másolva!
Hajnalban történt a robbantás, egyelőre senki sem vállalta magára, de nem kizárt, hogy köze van ahhoz, hogy Francois Hollande a pápával találkozik. 
Vágólapra másolva!

Kisebb hatóerejű, házilag készített pokolgép robbant fel Róma központjában péntekre virradóra egy francia egyházi létesítmény közelében – közölte az olasz rendőrség. A robbanószerkezet kárt okozott a Bretagne-i Szent Ivó-(Saint-Yves-des-Bretons-) templomhoz tartozó egyik épületben és három parkoló gépkocsiban. A templom egy francia alapítványi épületegyüttes része.

Az egyelőre ismeretlen hátterű robbantás néhány órával azelőtt történt, hogy Francois Hollande francia államfő látogatást tesz Ferenc pápánál. Egyelőre senki sem jelentkezett elkövetőként. Franciaország vatikáni követségének titkára közölte: az egyik vizsgált feltevés az, hogy a robbantás a francia elnök pénteki látogatásával áll összefüggésben.

Hollande, aki már négy alkalommal járt hivatalos látogatáson Olaszországban, most első alkalommal találkozik a katolikus egyházfővel. Ferenc pápa és Hollande azonos állásponton van a világban zajló nemzetközi válságok és a szociális igazságosság kérdéseiben, a szocialista Hollande programjában ugyanakkor szerepeltek olyan pontok, amelyeket az egyház elutasít: az azonos neműek házasságának engedélyezése és az eutanáziának (a gyógyíthatatlan betegek halálba segítésének) a megkönnyítése.