Bejutna a szlovák parlamentbe az új szélsőjobboldali párt

Vágólapra másolva!
Átlépte a pozsonyi parlamentbe kerüléshez szükséges ötszázalékos támogatottsági küszöböt a szlovák sajtó által szélsőjobboldalinak tartott Marián Kotleba pártja, a Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS). A pártnak az MVK közvélemény-kutató ügynökség kedden nyilvánosságra hozott felmérése szerint 7,6 százalékos a népszerűsége.
Vágólapra másolva!

Eddig egyik közvélemény-kutató sem mért ilyen jó eredményt a Mi Szlovákiánk Néppártnak, amelynek támogatottsága, megalakulása óta, rendszerint jóval a parlamenti küszöb alatti maradt.

Marián Kotlebát és az LSNS-t a pozsonyi sajtó rendszerint szélsőjobboldaliként említi, maga a párt "erősen nemzetiként" jellemzi magát, és az Európai Unió-, illetve NATO-ellenes retorikájáról, valamint romaellenes megnyilvánulásairól ismert.

A párt szimpatizánsai számának növekedését jelezte az is, hogy a politikai csoportosulás elnöke, Marián Kotleba a tavaly novemberi megyei választásokon legyőzte a baloldali kormánypárt, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) által jelölt Vladimír Mankát, és így ő lett Besztercebánya megye megyefőnöke.

Marián Kotleba tulajdonképpen az LSNS egyetlen igazán ismert politikusa, a szlovák sajtó inkább pártja vezéreként, mint elnökeként említi. Sikere azzal is összefügghet, hogy a hagyományosan nemzeti érzelmű szlovák választók egy része elpártolt a legutóbbi választáson parlamenten kívül maradt Szlovák Nemzeti Párttól (SNS), amelyből tavaly tavasszal annak emblematikus elnökét, Ján Slotát is kizárta a párt vezetése.

Kövessen minket a Facebookon is!