A normális szint feletti sugárzást mérnek egy brit atomlétesítménynél

Vágólapra másolva!
A biztonsági berendezések jeleztek, de egyelőre nem közölték a megemelkedett sugárzás okát.
Vágólapra másolva!

Részlegesen lezárták pénteken az északnyugat-angliai Sellafield nukleárishulladék-feldolgozó üzemét, ahol a biztonsági berendezések megemelkedett radioaktív sugárzást mértek. A létesítmény szóvivője a BBC-nek hangsúlyozta, hogy a sugárzás a normális szint felett van ugyan, de messze nem olyan magas, amely már jelentősebb közbelépést igényelne.

A szóvivő nem részletezte a megemelkedett sugárzás okát, közölte ugyanakkor, hogy a sellafieldi üzem egyelőre csökkentett létszámú személyzettel működik tovább. A cég pénteki közleménye hangsúlyozta, hogy sem az alkalmazottakat, sem a lakosságot nem fenyegeti veszély. A munkába érkező alkalmazottakat egyelőre elküldik.

A brit energiaügyi minisztérium bejelentette, hogy folyamatos kapcsolatban áll Sellafielddel, de nincs ok annak feltételezésére, hogy bármennyivel is komolyabb incidens történt annál, amiről a létesítmény beszámolt.

Sellafieldben az elmúlt évtizedekben mindazonáltal már több súlyos baleset is történt. Az üzem csaknem hatvan éve az addigi legsúlyosabb nyugat-európai nukleáris baleset helyszíne volt: 1957. október 7-én tűz ütött ki az egyik reaktorban, radioaktív anyagok jutottak a levegőbe és elszennyeződött 500 négyzetkilométernyi területet. Évekkel később egy hivatalos jelentés megállapította, hogy legalább húszan a baleset által előidézett rákos megbetegedésekben haltak meg. Legutóbb 2005-ben több tízezer liternyi sugárzó sav szivárgott ki az üzem területéről.

Sellafield a legnagyobb és legösszetettebb brit nukleáris létesítmény. A telep az 1940-es évek végétől a brit önálló nukleáris ütőerő hasadóanyag-szükségletének előállítási központja volt, emellett 1956-ban itt állt üzembe a világ első, kereskedelmi célú áramtermelő atomerőműve - ezt 2003-ban leállították -, jelenleg pedig a használt nukleáris fűtőanyagok újrafeldolgozása és tárolása a létesítmény elsődleges tevékenysége.