Vágólapra másolva!
Az ENSZ szerint a római katolikus egyház a hírnevét fontosabbnak tartotta annál, hogy segítse felderíteni a papok pedofil eseteit. A Vatikán szerint a jelentés át van itatva politikával, ráadásul olyan ügyekben is ajánlásokat tesz, amely az egyház tanításait érintik.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ gyermekjogi bizottsága kiadott egy jelentést, amely a katolikus papok pedofíliájával foglalkozik. Erre a Vatikán közleményében bírálta az ENSZ-t, mert szerinte a világszervezet megpróbál "beavatkozni olyan egyházi tanításokba, amelyek az emberi méltóságra és a vallásszabadság gyakorlására vonatkoznak".

"A Szentszék tudomásul veszi a jelentés végkövetkeztetéseit, amelyeket figyelmesen meg fog vizsgálni" - áll a Vatikán válaszközleményében, amelyben arról írtak, hogy a római katolikus egyház "elkötelezett a gyermekek jogainak védelme mellett".

Az ENSZ-jelentés szerint a Vatikán rendre a katolikus egyház hírnevének megőrzését helyezte a gyermekek védelme elé, és az utóbbi években olyan eljárásokat alkalmazott, amelyek lehetővé tették, hogy papok több tízezer gyereket molesztáljanak vagy erőszakoljanak meg. A bizottság követelte, hogy a Vatikán hozza nyilvánosságra a papi pedofíliával kapcsolatos dokumentumait annak érdekében, hogy az elkövetőket, illetve mindazokat, akik segédkeztek tetteik eltussolásában, felelősségre lehessen vonni. A jelentés szerzői követelték továbbá, hogy azonnal távolítsák el a papság soraiból azokat, akik közismerten vagy gyaníthatóan gyerekeket bántalmaztak, és kötelező jelleggel adják át őket a rendőrségnek.

A Vatikán válaszközleményében bírálta az ENSZ-bizottságot amiatt, hogy - az abortusz és a fogamzásgátlás kérdésében megfogalmazott ajánlásaival - bele akar avatkozni az egyháznak "az emberi méltósággal kapcsolatos tanításaiba és a vallás szabad gyakorlásába".

Silvano Tomasi érsek, apostoli nuncius a Vatikán ENSZ-hez delegált nagykövete, akit a bizottság korábban szintén meghallgatott, a Vatikáni Rádiónak Genfben azt mondta, hogy a jelentés elferdíti a tényeket, tisztességtelen és ideológiai szempontból elfogult.

A jelentés bírálta az egyház homoszexualitással, abortusszal és művi fogamzásgátlással kapcsolatos álláspontját. Erre az érsek azt mondta, hogy a világszervezetnek nincs joga az egyházat "vitára nem bocsátandó" erkölcsi tanításainak megváltoztatására kérni. Úgy vélte, hogy a homoszexuálisok házasságát pártoló nem kormányzati szervezetek valószínűleg befolyásolták az ENSZ-bizottságot a jelentés "ideológiai vonalának" erősítése céljából.

"Úgy hírlik, hogy a jelentés tulajdonképpen már kész volt, mielőtt a Szentszék küldöttségét meghallgatták volna" - mondta az érsek, kifogásolva, hogy a dokumentum nem "naprakész", figyelmen kívül hagyja a visszaélések ügyében a katolikus egyház által tett intézkedéseket. "Ez tények, bizonyítékok kérdése, amelyeket nem lehet elferdíteni" - tette hozzá.

Egy, a neve elhallgatásához ragaszkodó vatikáni illetékes azt mondta, hogy a jelentés megállapításai túlterjeszkednek a bizottság hatáskörén, "erősen konjunkturálisak, és a politikai korrektségre törekvő hevület érződik rajtuk".

Ferenc pápa korábban már elítélte a papi pedofíliát, azt az "egyház szégyenének" nevezte, és ígéretet tett arra, hogy folytatja az elődje, XVI. Benedek által ezzel kapcsolatban elindított eljárásokat.

Egy januárban nyilvánosságra került dokumentumban a Vatikán részletekkel szolgált a szexuális visszaélések miatt hivatásukból elbocsátott papok számáról. A 2011-12-es statisztika szerint XVI. Benedek pápa két év alatt közel 400 papot zárt ki a papi rendből gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések miatt.

Ez az első alkalom, hogy egy tekintélyes ENSZ-bizottság bírálja a Szentszéket bizonyos cselekmények miatt.

Kövessen minket Facebookon is!