Cameron olimpiai emlékekkel próbálja maradásra bírni a skótokat

Vágólapra másolva!
A brit miniszterelnök szerint a 2012-es londoni olimpia mutatja, hogy az Egyesült Királyság egységben erősebb. Cameront aggasztja, hogy egyre több skót támogatná szeptemberben az elszakadást.
Vágólapra másolva!

David Cameron pénteken a londoni Olimpiai Parkban igyekszik meggyőzni a skótokat, hogy ne szakadjanak el az Egyesült Királyságtól - írja a bbc. A lap szerint a brit miniszterelnök a 2012-es olimpiai sikereket idézi majd fel a beszédben. „Azon a nyáron a patriotizmus előbújt az árnyékból. Mindenki egy emberként drukkolt a brit csapatnak” – mondja Cameron az olimpiáról, amin a brit csapat 65 érmet nyert. Cameron számára nem a győzelem volt a fontos, hanem a nemzeti egység.

Cameron a skót származású hatszoros olimpiai bajnok Sir Chris Royt, a brit olimpiai csapat zászlóvivőjét hozza fel példaként arra, hogy Skócia milyen nagy mértékben járul hozzá az Egyesült Királyság sikereihez. „Nagyon meggyengülnék Skócia nélkül. Együtt egyszerűen nagyobb súlyunk van a világban” - mondja Cameron. A miniszterelnök személyes szálakat is felidéz a beszédében: az ükapja a 19. század közepén hagyta el Skóciát.

A brit kormányfő pénzügyi érvekkel is igyekszik hatni a skót választókra, alig burkolt utalást téve arra, hogy elszakadása esetén Skócia - a skót kormány szándéka és tervei ellenére - nem használhatná tovább a fontot fizetőeszközként.

Skócia miniszterelnök-helyettese, Nicola Sturgeon szerint csak gyávaság David Camerontól, hogy a londoni olimpiai emlékeket felidézve próbálja megakadályozni, hogy a skótok a kezükbe vegyék saját sorsukat. „Londonban nagy szavakat mond, de ahhoz nincs mersze, hogy Skóciában, vagy bárhol máshol nyílt vitát folytasson” – mondta Sturgeon.

Szerinte Cameront és a többi egységpártit az aggasztja, hogy tavaly szeptember óta 32%-ről 37%-ra emelkedett azoknak az aránya, akik támogatják,hogy Skócia szakadjon el Nagy-Britanniától, és független államként folytassa. Az erről szóló népszavazást szeptember 18-án fogják megtartani. Cameron szerint igaz, hogy csak a 4 millió skót vehet részt a népszavazáson, az eredmény Nagy-Britannia teljes lakosságának, 64 millió embernek az életét fogja befolyásolni. A kormányfő arra a kéri az ország lakóit, hogy telefonon hívják föl skót barátaikat, családtagjaikat, és így győzzék meg őket arról, hogy ne szavazzanak az elszakadásra.