Lemondott Enrico Letta olasz kormányfő. Előtte a római kormányt vezető balközép Demokrata Párt (PD) vezetősége megszavazta leváltását. A kormányfő hivatalosan pénteken adj át Giorgio Napolitano államfőnek lemondását. Az államfő ezután konzultációt kezd a parlamenti pártokkal annak felmérésére, hogy mekkora támogatottságot kaphat a Lettát leváltó Matteo Renzi PD-főtitkár vezette új kormány.

A tavaly április végén kormányra került Enrico Lettát Giorgio Napolitano nevezte ki miniszterelnöknek, miután a tavaly februári parlamenti választásokon győztes balközép miniszterelnök-jelöltje, Pierluigi Bersani nem tudott kormánytöbbséget alakítani. Letta tíz hónapon át vezette az olasz belpolitika történetében ritkaságnak számító balközép-jobbközép nagykoalíciót, melynek kezdetben a Silvio Berlusconi vezette Szabadság Népe (PdL) is tagja volt. Kormánya tavaly ősszel még a Berlusconi által újraalapított Hajrá Olaszországnak (FI) a koalícióból való kilépését is túlélte.

Azóta azonban több koalíciós partnere is szembe fordult vele. Többen radikális reformokat követelnek. A balközép új generációját képviselő Renzi vezette PD például tétlenséggel vádolta Lettát, mert nem teljesíti az ígért reformokat. Kormányváltást sürgetett a Confindustria olasz gyáriparos szövetség is. Letta szerda este még nem akart távozni és új kormányprogramot mutatott be. Azzal szembesülve azonban, hogy a PD bizalmatlanságot szavazott neki, bejelentette lemondását.

2011 óta - Mario Monti és Enrico Letta után - Matteo Renzi lehet a harmadik olasz miniszterelnök, aki nem választásokkal kerül a kormányfői székbe. Olyan gyorsan történt a Renzi-Letta váltás, hogy még az olasz politika és a lakosság sem fogja fel, mi is változhat az új kormányfővel.