Hetvenöt éve nézünk máshogy a női lábakra

Kényelmetlen tucatterméknek gondolja a nejlonharisnyát? Nem sok oka van rá. Most 75 éves, és ezalatt volt olyan időszak, amikor nők ezrei mentek ölre, hogy megkaparinthassanak egy darabot belőle, kis túlzással háborút lehetett nyerni vele, de arra biztosan jó volt, hogy egy kis kóla társaságában nők seregét hódítsák meg az amerikai katonák. Ráadásul alaposan megváltoztatta azt, ahogyan a női lábakra nézünk.

Aki – nem munkahelyi kényszerből – rendszeresen hord szoknyát, pláne magas sarkút, és ezekről télen sem akar lemondani, előbb-utóbb szembesül a megfelelő harisnya problémájával. Van, aki ebből nem csinál ügyet – ők általában nem hordanak rendszeresen szoknyát és magas sarkút –, és felvesz egy vastagabb fekete nejlont, a többiek viszont kénytelenek folyamatos hajtóvadászatban élni az életüket, hiszen a különböző minőségű, mintázatú szoknyák és cipők különböző minőségű és mintázatú harisnyákat igényelnek.

A sima nejlonból készült harisnyanadrág – egy csipkés kötős nejlonharisnyának a hálószobákban még ma is bőven van létjogosultsága – ugyanis mindent tud, csak nem öltöztet. A harisnya a pőre bőrfelületet borító funkción túl ékszer és dizájnelem lett, divatházak kollekcióinak része, és minden valamirevaló harisnyagyártó cég több mintás, csipkés, nyomott és különleges harisnyát és harisnyanadrágot tart, mint szimpla, testszínű, esetleg fekete nejlont. Éljenek velük!

Harisnyafüggő kollégánk vallomása

Ha a selyem és a nejlon között kellene választani, ma aligha lenne kétséges, hogy inkább az előbbi lehetne egy nő vágyának a tárgya. Ez azonban semmit sem von le abból a sikerből, amelyet a nejlon elért azóta, hogy a DuPont cég hetvenöt éve kezdte el kereskedelmi mennyiségben gyártani a nejlonharisnyát, amelynek pont a selyemharisnyát kellett kiszorítania a nők gardróbjából.

Az Egyesült Államok a selymet főként Japánból exportálta, és a második világháborút megelőző feszültség miatt érthető, hogy a kereskedelmi kapcsolatok nem működtek valami olajozottan, így a selyem ára gyakran ingadozott. Olcsóbb és tartósabb anyagot kellett tehát találni, egy zseniális vegyész, Wallace Hume Carothers pedig 1935-re elő is állt a műszállal, amely tökéletesen megfelelt ezeknek a kritériumoknak.

Horgászzsinórként, fogkefesörteként és orvosi varrócérnaként is nagy karriert futott be a nejlon, a legnagyobb sikerét azonban harisnyaként aratta. A DuPont úgy döntött, hogy nem regisztrálja védjegyként a nejlont, inkább csak hagyták, hogy a harisnya szinonimájaként beszivárogjon az amerikaiak szókincsébe. Az első vásárlók a Delaware állambeli Wilmingtonban juthattak hozzá a forradalmian új ruhadarabokhoz 1,15, illetve 1,35 dolláros áron.

A DuPont felforgatta a nők gardróbját Forrás: Wikimedia Commons

A nejlont azzal a szlogennel terjesztették, hogy olyan erős, mint az acél, és olyan áttetsző, mint a pókháló. Az amerikai nőknek azonban nem nagyon kellett ajánlgatni: az első pillanattól fogva meggyőzte őket. A nejlonharisnyából a piacra dobás első évében a DuPont 64 millió darabot adott el.

Modern alkímia

A nejlon elképesztő sikerében valószínűleg szerepet játszott az is, hogy a találmányt nem tudósok, hanem háromezer nő előtt jelentették be az 1939-es New York-i világkiállítás helyszínén. Túl azon, hogy a célcsoportot fontosnak tartotta a vállalat, számolt azzal is, hogy ha egy tudományos folyóiratban hozták volna nyilvánosságra a fejlesztést, több információt kellett volna megosztaniuk, mint amennyit akartak. A nejlon mindössze öt év alatt jutott el a laboratóriumból a piacra, és kevesebb mint két év alatt a DuPont megkaparintotta a harisnyapiac több mint 30 százalékát.

A DuPont szenzációként tálalta az új műszálat, amely a modern alkímia minden titokzatosságával rendelkezett. A vállalat alelnöke ezért is emlegette mindig, hogy az új műszál olyan hétköznapi összetevőkből készül, mint a szén, a víz és a levegő. A kémia törvényeiben nem túl járatos vásárlók szemében ez a körülírás egy csodával ért fel.

Nejlonharisnyagyár 1953-ban. Nagy volt a kereslet Forrás: AFP

Amikor a DuPont úgy döntött, hogy kereskedelmi célokra alkalmas terméket gyárt a nejlonból, egész pontosan tudta, hogy a selyem vetélytársát kell megalkotnia a női harisnyák piacán. Ezzel a stratégiai döntéssel a vállalat hatalmasat kaszált. A sikert az sem tompította, hogy a nők eleinte úgy hitték, egy valóban elpusztíthatatlan terméket kapnak, de természetesen kiderült, hogy a nejlonharisnyák élettartama is véges.

Technológia a divat szolgálatában

A selyemharisnyák után a nejlonharisnyák hatalmas előrelépést jelentettek, hiszen olcsóbbak voltak, a gyártás beindulásával könnyen hozzáférhetők lettek, és sokkal tartósabbak voltak – mondta az Origónak Katy Werlin divattörténész. Szerinte túl azon, hogy a nejlonharisnya új fejezetet nyitott a divat történetében, jelképe lett a 20. század technológiai fejlődésének is: „Bár ma már lenézzük a műszálakat, amikor először bevezették őket, nagyon izgalmasnak találták, és a luxus megfelelői lettek. Vagyis hatvan-hetven évvel ezelőtt egy nejlonharisnya megvételével egy nő a műszálak szép új világába kapott belépőt.”

A nejlonban egyesült a selyem fényessége és a pamut erőssége. A megjelenése előtt, ha egy nő fényes lábakat akart, selymet kellett használnia, ami egyrészt drága, másrészt nagyon kényes volt. Alternatívaként ott volt a pamut, amiben azonban esélye sem volt csillogni. A lelkesedés olyan nagy volt a bejelentés után, hogy a DuPont gyára képtelen volt lépést tartani a kereslettel. Amikor a pár éves háborús közjáték után ismét újrakezdte a termelést a gyár, két évbe telt, amíg ki tudta elégíteni a vásárlói igényeket.

A nejlonnal háborút lehet nyerni

A nejlonharisnya repülőrajtját a második világháború kitörése fogta vissza, miután ugyanis az Egyesült Államok belépett a háborúba, a nejlonból is háborús alapanyag lett, és az ország nem engedhette meg magának, hogy harisnyák előállítására pazarolja az időt és a DuPont gyártási kapacitását, hiszen ejtőernyőkre, kötelekre és sátrakra volt szükség. A hazafiasság nevében ráadásul azt az áldozatot is elvárták a nőktől, hogy a régi harisnyáikat állítsák a háború szolgálatába, a begyűjtésükre pedig kampányt indítottak. A filmsztárok több ezer dollárért árverezték el a nejlonharisnyáikat, hogy ezzel is hozzájáruljanak a győzelemhez.

Tombolt a háború és a hazafiasság: harisnyából így lett ejtőernyő Forrás: Wikimedia Commons

A háború alatt tehát, ha az amerikai nők nejlonharisnyát akartak venni, csak olyan darabokhoz juthattak, amelyeket még a háború előtt gyártottak, és a készlet nyilván gyorsan elpárolgott. A harisnyakereskedelem a feketepiacra szorult, ahol húsz dollárt is elkértek egy-egy darabért. A helyzeten nem javított az sem, hogy az 1942-től a brit szövetségesekhez csatlakozó amerikai katonák is magukkal vittek a készletből, hogy ezzel vegyék le a lábukról a brit nőket.

Az amerikaiak nagylelkűek voltak, és ez imponált a brit lányoknak, a BBC szerint a háború alatt csaknem hetvenezren lettek amerikai katonák menyasszonyai, az ismerkedéshez pedig komoly inspirációt adott, hogy az amerikai katonák a kóla, a rágógumi és a cigaretta mellett a nejlonharisnyát is magukkal vitték.

A hiány közben találékonnyá is tette a nőket, akik hittek az illúzió erejében is, ezért is voltak vevők a harisnyautánzó krémekre, valamint a tökéletes hatásért bevetett szemceruzákra, amelyekkel az eredeti nejlonharisnyákon hátul végig futó varrást utánozták. Különleges lábsminkelő stúdiók nyíltak, ahol a nők megvehették a hamis harisnyához szükséges kozmetikumokat, és szakszerű útmutatást kaptak az alkalmazásukhoz. A kozmetikai iparban a módszert olyan nagy nevek kapták fel, mint Helena Rubinstein, aki 1942-ben New York-i szalonjának a szolgáltatásai között bevezette a lábsminkelést is.

Ezek után nem meglepő, hogy a háború végén kezelhetetlen volt a vásárlói érdeklődés. Pedig a DuPont nem várt sokat a termelés megkezdésével: 1945 augusztusában, alig nyolc nappal az után, hogy Japán megadta magát, a cég bejelentette, hogy visszaáll a harisnyagyártásra. A hiány azonban így is csak fájdalmasan lassan enyhült, és a korabeli sajtóhírek szerint a nők az életüket és a végtagjaikat veszélyeztetve küzdöttek meg egy-egy darabért.

Az első nejlonharisnyás zavargás már 1945 szeptemberében kitört, amikor az első szállítmányt útra indították az ország boltjaiba. Novemberben New Yorkban harmincezren, Pittsburghben negyvenezren álltak sorba, és a hatalmas vásárlói érdeklődés sok kárt okozott a boltokban. A DuPontnak csak 1946 márciusára sikerült úrrá lenni a helyzeten, amihez az kellett, hogy havonta harmincmillió nejlonharisnyát gyártson le az üzemeiben.

Velünk marad

A nejlonharisnyák fejlődésében először a pamutkötőgépeket leváltó körkötőgépek hoztak változást, ezzel eltűnt a negyvenes években még jellegzetes, hátul végigfutó varrás. 1959-ben aztán a DuPont újabb találmánnyal, a Lycrával állt elő, amelyet az eredeti méretének a hétszeresére lehetett széthúzni anélkül, hogy elszakadt volna, ráadásul utána visszanyerte az alakját, ami természetesen újabb drámai változást hozott a nejlonharisnyák és a női lábak kapcsolatában.

A 2014-es tavaszi-nyári fehérnemű- és harisnyakollekció néhány darabja a tavalyi New York-i Divathéten Forrás: MTI/EPA/Jason Szene

Azzal, hogy 1965-ben Twiggy miniszoknyában vonult végig az egyik divatbemutatón, új őrület kezdődött, és ez a harisnyák fejlődésében is fordulatot hozott. A miniszoknya ugyanis rövidebb volt, mint amilyen hosszan a harisnyák takarták a lábat, így azonnal megszületett az igény egy új termékre: a harisnyanadrágra. Ez is hatalmas siker volt, hiszen felszabadította a nőket a harisnyatartók uralma alól.

A nyolcvanas-kilencvenes években lazuló nejlonharisnya-szigor és a női nadrágok térnyerése a harisnyanadrágot a ruhatervezők asztalára tolta, akik elég szépen éltek a lehetőséggel. Ezt megerősítette Katy Werlin divattörténész is, aki kiemelte, hogy miközben egyre kevesebb fiatalon lehet nejlonharisnyát látni, az elmúlt években a színes, feltűnő mintázatú harisnyák mégis visszatértek a divatba, ami szerinte a klasszikus, testszínű nejlonok örökségének tekinthető.