Allah nem engedné a muszlimokat a Marsra

2014.02.20. 16:23

Az Egyesült Arab Emírségekben működő Általános Iszlám Ügyek Hatósága „haram”-nak bélyegezte a Marsra utazást – írja az Al Arabiya News. A haram szó azokat a cselekedeteket jelöli, melyek Allah szemében bűnnek számítanak, ezért a hithű muszlimok számára tiltottak. A határozat egyelőre csak arra a projektre vonatkozik, amit a Mars One nevű holland cég hirdetett meg, ennek résztvevői 2022-ben indulnának a Marsra, de a tervek szerint soha nem térnének vissza onnan.

A arab hatóság szerint egy ilyen út veszélyt jelent az emberi életre, mert komoly esélye van annak, hogy a Marsra utazók nem tudnak életben maradni a bolygón. Az iszlám vallás így nem szentesítheti követői űrutazását. Ezért azok a muszlimok, akik elutaznak a Marsra és ott halnak meg, Allah előtt ugyanolyan büntetésben fognak részesülni, mintha öngyilkosok lettek volna – állítja a hatóság.

Az Al Arabiya cikke felidézi, hogy a holland cég projektjére több mint kétszázezren jelentkeztek a világ 140 országából, közöttük 500 szaúdi és már arab államok lakosai. Az utazásért egyébként még két magyar jelentkező is versenyben van.