A norvég rendőrség hétfőn közleményben tudatta, hogy elutasította Anders Behring Breivik követeléseit: a tömeggyilkos nem kap egyebek közt újabb típusú számítógépes játékkonzolt, sem pedig puha pamlagot. Breivik négy hete éhségsztrájkkal kezdett fenyegetőzni, ha nem hagynak fel "kínzásával", és nem javítják fogva tartásának körülményeit, amelyeket törvénytelennek minősített. A 77-szeres gyilkos panaszlevelében tizenkét pontban foglalta össze követeléseit. Listája élén szerepelt, hogy a börtönben kapott Playstation 2 játékkonzolt cseréljék le az újabb típusú Playstation 3-ra, és ahhoz ő maga választhasson felnőtteknek való játékokat.

"A többi rab játszhat a felnőtteknek szóló programokkal is, nekem csak kevésbé érdekes, gyerekek számára készített játékaim vannak" - írta a 35 éves szélsőjobboldali terrorista. "Kínzásának" legfájdalmasabb pontjaként emelte ki, hogy túl a kemény a szék cellájában, ezért követeli, hogy cseréljék ki az irodai bútort fotelre vagy puha pamlagra.

"Ha meghalok, Európa összes szélsőjobboldali radikálisa tudni fogja, kik kínoztak halálra!" - állt a magát "politikai fogolynak" tekintő férfi ultimátumában. A szélsőségesen jobboldali, mindenekelőtt iszlámellenes nézeteket valló Breiviket 21 évi börtönbüntetésre ítélték, miután az oslói kormányszékház közelében 2011-ben autóba rejtett pokolgépet robbantott hat ember halálát okozva, majd pedig Utoya szigetén automata fegyverrel mészárolt le 69 táborozó fiatalt.