Vasárnapi hivatalos közlés szerint a hszincsiangi szakadár erők előre megtervezett terrortámadása volt a délnyugat-kínai pályaudvari tömeges késelés, amelyben legalább 29 ártatlan civil meghalt, és több mint 130-an megsebesültek. A legfrissebb hírek szerint négy támadóval a rendőrség a helyszínen végzett, egyiküket – egy nőt – megsebesítették.

A véres akciót Jünnan tartomány székhelyén, Kunmingban, a város vasúti pályaudvarán követték el. Helyi idő szerint este kilenc óra tájban körülbelül tucatnyi, késekkel felfegyverezett ember esett neki válogatás nélkül a várakozó tömegnek és a járókelőknek. Az online beszámolók szerint a tettesek fekete ruhába öltözött emberek voltak, akik hosszú késekkel csaknem fél órán át "őrült módon" kaszabolták az embereket, üldözték a menekülőket. A sebesülteket kórházba szállították, a még menekülő tetteseket keresik. A várost rendőrök lepték el, és lezártak több utat.

A fegyverek pengéje 40-70 centiméter hosszú volt, ezekből a támadók többet használtak. A rendőrök körülbelül 20 darabot gyűjtöttek össze belőlük. A kínai államelnök, Hszi Csin-ping felszólította a hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent a történtek felderítésére, a terroristákat pedig a törvényeknek megfelelően büntessék meg.

A kunmingi pályaudvar forgalma vasárnapra helyreállt, a nap folyamán összesen várhatóan 60 ezer utas hagyja el a várost vonaton. Szombaton 59-ezren voltak. Az interneten megjelent képes beszámolók szerint vasárnap este a városban gyertyafényes virrasztást tartottak az áldozatokra és a sebesültekre emlékezve.

Kik azok a hszincsiangi szakadárok?

Az elmúlt években több, súlyos áldozatokat követelő hszincsiangi késes támadásról érkezett jelentés, ezeknek a helyszínei többnyire az utcák, közterületek voltak, áldozataik pedig civil járókelők. Gyakoriak a helyi rendőrség elleni robbantásos, késes támadások, merényletek is.

A hatóságok általában Hszincsiang függetlenségét követelő, külföldről támogatott vallási szélsőségesekként írják le a támadókat. Az ujgurok, a törökkel rokon nyelvet beszélő muszlim vallású népcsoport tagjai, a nagyrészt elmaradott Hszincsiang-Ujgur autonóm terület őslakói jelenleg a terület népességének körülbelül 45-50 százalékát teszik ki.

Az állami Hszinhua hírügynökség vasárnapi jegyzetében felteszi a kérdést, hogy a támadók ezúttal vajon miért éppen azt a Jünnant választották akciójuk színhelyéül, ahol 26 nemzetiség él békében egymással. A szerző az elkövetőket gyáva embereknek nevezte, és úgy vélte, szándékukkal, azaz a pánikkeltéssel nem fognak célt érni. Egyben arra szólított fel, hogy az emberek ne publikálják, ne továbbítsák a helyszínen készült borzalmas felvételeket.

A kínai hivatalos média viszonylag visszafogottan foglalkozott a hétvégi tragédiával. Ennek az lehet az oka, hogy Pekingben hétfőn megkezdődik a népfront, illetve szerdától a parlament éves ülésszaka. Ez a bő egyhetes eseménysorozat a kínai belpolitika hagyományosan fontos eseménye, amit a helyi sajtó mindenek elé helyez.