Moszkvának nagy gyakorlata van a szakadár területekkel, hiszen nem egy szuverén állam területén zajló konfliktusba avatkozott már be. Ha megoldást nem tud szállítani, akkor szívesen lesz a probléma része.

Az oroszok és Oroszország érdekeinek védelmére hivatkozva Moszkva gyakorlatilag megszállta a Krím félszigetet. Ukrajna – elvileg autonóm köztársaságnak számító – területére amerikai becslések szerint további 6 ezer orosz katonát küldött a hétvégén, és Kijev elveszítette befolyását a Krím felett. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, az orosz csapatok addig maradnak, amíg a helyzet normalizálódik, írja a BBC. Lavrov szerint Oroszország az ultranacionalista fenyegetéstől védi az orosz állampolgárokat és az orosz nemzetiségűeket.
 

Oroszbarát tüntetés Szimferopolban március 1-jénForrás: AFP/Genya Savilov

A Moszkva-barát krími kormány már márciusban népszavazást tartana a Krím jövőjéről, de ezen kívül Oroszország nem sokat árult el hosszabb távú terveiről. Egyelőre nincs jele annak, hogy Moszkva hivatalosan annektálná, az Orosz Föderáció területéhez csatolná a Krímet. Persze egy sikeres népszavazás után – ha az Ukrajnától való elszakadás mellett dönt a többség – változhat a helyzet. Lenne például mire hivatkozni – a krími köztársaság lakosainak akaratára –, de ez a manőver még ebben az esetben is bonyolult, mert a nemzetközi közvéleményt is meg kell győzni a lépés jogszerűségéről. És nem is feltétlenül szolgálná Moszkva érdekeit. Hiszen ha Vlagyimir Putyin büntetni akarja a nyugati államokat, illetve meg akarja keseríteni az új kijevi kormány életét, akkor egy elhúzódó válságot, úgynevezett befagyott konfliktust célszerű generálnia.

Moszkvának ebben van gyakorlata, hiszen több szuverén állam területén zajló konfliktusba avatkozott már be a Kreml. Érdemes ezért végignézni néhány korábbi példát és lehetséges forgatókönyvet.

Oroszok a Dnyeszter mentén

Ahogy a Szovjetunió eresztékei lazulni kezdtek, a birodalom perifériáján lévő tagköztársaságok elindultak a függetlenedés útján. Moldovában 1989-ben az úgynevezett moldován – azaz román – nyelv lett a hivatalos, és az ország 1991 augusztusában kilépett a Szovjetunióból. Moldova Dnyeszteren túli területe viszont kikiáltotta Moldovától való elszakadását – ebből pedig háború lett. A Moldovában élő oroszok és ukránok arra hivatkoztak, hogy nem akarnak Romániához csatlakozni, merthogy szerintük az önálló Moldova és Románia egyesülni készült.

A harcok kirobbanása után a térségben állomásozó 14. szovjet hadsereg a tiraszpoliak oldalán avatkozott be, így Moldovának esélye sem volt leverni a Dnyeszeteren túli zendülést. Az orosz katonák a tűzszünet után is maradtak, és békefenntartóknak tekintik magukat. Számuk ugyan jelentősen csökkent, de az a nagyjából 1200 katona még mindig hatékony védelmet nyújt a tiraszpoli kormánynak. És ha tudnak, lejmolnak az autósoktól, akiket az ellenőrzőpontokon állítanak meg. Nem stresszes szolgálati hely: 1992 óta nem újultak ki a harcok.

A Dnyeszteren Túli Köztársaságot (vagy Transznyisztriát) nem ismerik el a nemzetközi intézmények. Saját pénzt nyomtat, van zászlaja és himnusza, a hely hangulata pedig leginkább a Szovjetuniót idézi. Moszkva bőkezűen támogatta az el nem ismert államot; a Gazprom gázt küldött, és bankjával is megjelent a helyi piacon. A senkitől sem háborgatott területen virágozhatott a csempészet és más illegális tevékenység. Ugyanakkor Transznyisztriában is lassú változások történnek (nem utolsósorban az EBESZ-nek és az EU-nak köszönhetően), és nem lehetetlen, hogy Moldova rendezi kapcsolatait a szakadár területtel.

Oroszok a Kaukázusban

Egészen más a helyzet Grúziában. Oroszország ott is az orosz állampolgárok védelmére hivatkozva avatkozott be. A Szovjetunió szétesése után Grúziából is kiváltak szakadár területek. A tbiliszi kormány 2008-ban valamiért elég erősnek érezte magát, hogy megpróbálja felszámolni legalább az egyiket, és megtámadta Dél-Oszétiát. Moszkva válaszul harckocsikat és tüzérségi eszközöket küldött a szakadárokhoz, az orosz hadihajók pedig megjelentek a grúz partoknál.

Orosz katonai konvoj tart Grúziába 2008. március 9-énForrás: AFP/Dmitry Kostyukov

A túlerő nagyon hamar megakasztotta a grúz offenzívát, és a tbiliszi csapatokat kiszorították Dél-Oszétiából. Az orosz erők azonban nem álltak le, és Grúzia területén is folytatódtak a harcok. Ebbe már a másik szakadár terület, Abházia is bekapcsolódott, ahol szintén állomásoztak már békefenntartónak nevezett orosz katonák.

Grúzia néhány nap után fegyverszünetet hirdetett, és gyakorlatilag elismerte a vereséget. Az oroszok visszavonultak Dél-Oszétia és Abházia területére, és továbbra is ott állomásoznak. A két terület kikiáltotta függetlenségét – ezt ugyan kevesen ismerik el, de a kevesek között ott van Oroszország.

Oroszország és Koszovó

A valaha Szerbia autonóm tartományának számító, albán többségű Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét. Ezt Belgrád nem ismeri el, és Moszkva eddig kiállt a szerbek mellett.

Orosz légidesszantosok Szarajevóban 1994-benForrás: AFP/RIA Novosti/Igor Mikhalev

Koszovó is egy befagyott konfliktus lett: a függetlenségét ugyan elég sok állam elismeri (bár néhány EU-tagállam, például Szlovákia, Spanyolország, Románia és Ciprus nem), még sincs esélye az ENSZ-tagságra, mert azt Oroszország és Kína megvétózná. Ugyanakkor a pristinai kormány sem ellenőrzi az ország egész területét: a Koszovó északi részén lévő szerb területeken nem érvényesül az albán többség akarata.

Moszkvát nyilván nem hatja meg, hogy az albánok többsége függetlenségpárti, és Koszovó esetében elfogadja a határok sérthetetlenségéről szóló belgrádi érveket. Abházia és Dél-Oszétia esetében viszont az számított, hogy a lakosság többsége elszakadna Grúziától. Azaz Oroszország álláspontja – érdekeinek megfelelően – kellőképpen rugalmas. Azaz Kijev jelenleg egy dologban bízhat, abban, hogy Vlagyimir Putyin esetleg mégsem akarja Ukrajna jó nagy részét lángba borítani.