Az EU és az USA büntet a Krím miatt

2014.03.06. 18:50

Befagyasztja a vízumügyi tárgyalásokat Oroszországgal az EU. Erről és más büntetőintézkedésekről is döntöttek az uniós vezetők rendkívüli csúcstalálkozóján csütörtökön. Barack Obama is aláírt pár hasonló rendeletet. 

Az Európai Unió felfüggeszti Oroszországgal a vízumkönnyítésről szóló tárgyalásokat, valamint az új a két fél közötti kétoldalú szerződést célzó megbeszéléseket. Ha továbbra sem változik a helyzet. akkor pedig vagyonbefagyasztás, utazási korlátozás is jöhet - jelentette be csütörtökön Brüsszelben Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, miután az uniós országok állam-, illetve kormányfői rendkívüli tanácskozáson vitatták meg az ukrajnai válsággal kapcsolatos kérdéseket.

Kérdés, mit érnek ezek a büntetőintézkedések. Egy orosz szakértő szerint semmit. Az Interfax orosz hírügynökségnek Szergej Karaganov, az orosz Külpolitikai és Védelmi Politikai Tanács tiszteletbeli elnöke azt mondta, hogy a Brüsszel által felvetett kérdésekben eleve nem volt már párbeszéd a felek között. Az alapszerződésről folyó egyeztetések már rég sikertelenségbe fulladtak, és korábban leállt az orosz állampolgárok európai uniós országokba történő beutazását könnyítő (esetleegs schengeni vízummentességét célzó) folyamat is.

Kaganov viszont nem számít keményebb korlátozó intézkedésekre. Az EU-nak ugyanis szerinte máig nincs pontosan körülhatárolt közös külpolitikája: egyes tagok sokkal keményebb fellépést akarnak, mások viszont maguk is érzékeny veszteséget szenvednének el ezek miatt.

Obama is keményít

Csütörtökön Barack Obama amerikai elnök is aláírt hasonló értelmű rendeleteket. Ő vízumkorlátozást rendelt el az Ukrajna területi egységét veszélyeztető oroszokkal és krímiekkel szemben, és aláírt egy olyan rendeletet is, amelynek értelmében befagyasztják az Ukrajnát destabilizálók Egyesült Államokban lévő vagyonát.

Vlagyimir Putyin orosz elnök azonban nem szerepel a szankciókkal sújtottak listáján. "Szokatlan és rendkívüli körülmény lenne egy államfő szankcionálása", és nem akarják rögtön ezzel kezdeni a büntetőintézkedéseket - közölte az amerikai kormány egy névtelenül nyilatkozó, magas rangú tisztségviselője. 

Viharos vita volt Brüsszelben

Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint "viharos vita" folyt csütörtökön Brüsszelben az Oroszország ellen hozandó büntető intézkedésekről, és "esetleg nem mindenki lesz elégedett", de "többet értünk el, mint ami néhány órával korábban várható volt" - mondta az Európai Unió rendkívüli csúcstalálkozója után. Az európai vezetők elhatározták az oroszországi Szocsiba júniusra tervezett G-8 csúcstalálkozó előkészületeinek a felfüggesztését egy további döntésig.

Angela Merkel német kancellár "illegálisnak és az ukrán alkotmányba ütközőnek" minősítette a Krími Autonóm Köztársaságban tervezett népszavazást az Oroszországhoz való csatlakozásról. "Elítéljük Ukrajna szuverenitásának krími megsértését, és alapvetőnek tekintjük az ország területi integritását" - mondta.

David Cameron brit kormányfő az EU "viszonylag gyorsan" tovább léphet az orosz vagyonok zárolása és beutazási korlátozások felé, ha Oroszország nem tárgyal Ukrajnával. "Ami a Krímmel történt az elfogadhatatlan és nem mehetnek tovább a dolgok Oroszországgal úgy mint eddig" - jelentette ki.

A szankciók keményítését hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Francois Hollande francia elnök is arra az esetre, ha Oroszország folytatja Ukrajna destabilizálását. "Ha Oroszország további, Ukrajnát gyengítő, a területi integritását kétségbe vonó lépéseket tesz, újabb, az uniós-orosz kapcsolatokat érintő intézkedések lesznek számos gazdasági szektorban" - figyelmeztetett.