Vélhetően gázszivárgás miatt felrobbant két, ötemeletes ház New Yorkban. Legalább hatan meghaltak, de a hatóságok szerint a romok alatt több halott is lehet. A robbanást közel két kilméterrel arrébb is lehetett hallani, a szomszédos épületek ablakai is betörtek.

Legalább hat ember meghalt, és 18 megsebesült, amikor helyi idő szerint szerda reggel fél 10 körül egy robbanásban összeomlott két épület Harlem keleti részén – írja a BBC. A New York Timesnak azt mondta a város egyik magas rangú vezetője, hogy valószínűleg több halálos áldozata lesz a robbanásnak. A robbanás hangját közel két kilométerre is hallani lehetett.

"Ezek a tragédiák a legborzalmasabbak, mivel egyszerűen nincs idő megmenteni az embereket" - mondta a New York-i polgármester, Bill de Blasio. A sérültek közül négynek súlyosak a sérülései. 

Videó a robbanás helyszínéről

Az egyik közműcég szerint az egyik szomszédos épület lakója gázszivárgásról tett bejelentést a robbanás előtt, azt mondta, erős gázszagot érez, amely kívülről jön.

A New York Times szerint az egyik összedőlt épületet önkényesen foglalták el az ott lakók. A tűz még mindig ég, ezért a túlélők keresését sem tudták még elkezdeni a hatóságok. Mindkét összeomlott épület ötemeletes volt.

A New York-i tűzoltóság elrendelte a lehető legmagasabb riasztási szintet, összesen 198 tűzoltó oltotta a lángokat.

A két összedőlt épület New YorkbanForrás: AFP/Emmanuel Dunand

A környező utcák törmelékkel és üvegszilánkokkal voltak tele. A robbanás miatt több környékbeli üzlet kirakata és szomszédos ház ablaka betört.

"Hat emelet van az épületben, mindegyik szinten egy lakás. Tegnap este gázszag volt, de egy idő után elmúlt, és mindnyájan elmentünk lefeküdni. Próbáltuk megnézni, honnan jöhet a gáz, de mivel elmúlt, inkább aludtunk" - mondta könnyek között az egyik lakó a New York Timesnak, akinek a férje az épületben tartózkodott.  

Az egyik közeli házban lakó férfi, Michael Lewis a robbanás után sietett a helyszínre, és négy olyan embert is látott, akik az épületben rekedtek. Nyögéseket és jajgatásokat hallott, és próbált segíteni a bent rekedteknek, amíg ki nem értek a tűzoltók.

A romoknál oltanak a tűzoltókForrás: AFP/Getty Images/Andrew Burton