Az orosz repülőgépek megkerülik az ukrán légteret

Vágólapra másolva!
Az orosz hatóságok ajánlották az útvonal megváltoztatását az Aeroflotnak és a Transzaerónak.
Vágólapra másolva!

Az Aeroflot és a Transzaero orosz légitársaságok járatai csütörtöktől megváltoztatták útvonalukat, elkerülik Ukrajna légterét. Az intézkedés nem vonatkozik – a Krími kivételével – az ukrajnai járatokra. Nem hivatalos értesülések szerint a légitársaságok az orosz hatóságok ajánlása nyomán döntöttek így.

A változtatás egyebek mellett a Moszkvából Isztambulba, Athénba, Tel-Avivba, Antalyába, Hurgadába, Sarm es-Sejkbe, a dél-oroszországi Anapába és a krími Szimferopolba tartó járatokat érinti. A korábban az ukrán légtéren áthaladó járatok most keletebbre – Voronyezs, Rosztov-na-Donu és Krasznodar orosz városok felett – repülnek el. Más járatok nyugati irányban – Lengyelországon és Fehéroroszországon át – kerülik ki Ukrajnát, például az Aeroflot Belgrádból és Szófiából Moszkvába tartó járata. Ez utóbbi járatnak így másfél órával nő meg a menetideje.

A portál úgy tudja, hogy a Wizz Air Budapest–Moszkva járata is Lengyelországon és Fehéroroszországon át repült március 13-án.

A portál szerint más légitársaságok vagy nem kaptak ilyen ajánlást, vagy nem vesznek róla tudomást. Kivételt képez a S7 Airlines légitársaság szibériai járata, amely Rosztov-na-Donun és Voronyezsen keresztül repült Szimferopolba. Egy egyiptomi légitársaság, a NordWind Airlines is megkerülte Ukrajnát. A légitársaságok többi járata továbbra is a szokásos útvonalon, Ukrajnán keresztül repült. Az Oroszország és Ukrajna közötti légi járatok útvonala nem változott, csak a járatok száma csökkent.