Újabb csoportos késelés Kínában

Vágólapra másolva!
Két héttel ezelőtt egy zsúfolt vasútállomáson, most egy piacon késeltek meg embereket egy csoportos támadásban. Öten meghaltak.
Vágólapra másolva!

Legkevesebb öt embert késeltek halálra egy csoportos támadásban pénteken reggel a közép-kínai Csangsa város egyik piacának közelében eddig meg nem nevezett tettesek. A Hszinhua hírügynökség riporterei az északi városrészben, a tett színhelyén három embert láttak mozdulatlanul a földön feküdni. A támadásnak egy sebesültje is van.

Az ámokfutást két árus elmérgesedett vitája előzte meg. A rendőrség beszámolója szerint az elfajult vita hevében először az egyik férfi leszúrta a másikat, majd válogatás nélkül az ártatlan járókelőknek esett. Közülük ketten a helyszínen meghaltak, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Utóbbiak a kórházban vesztették életüket.

A rendőrségi közlemény által kiadott nevekből arra lehet következtetni, hogy mindkét árus a helyi muszlim ujgur közösséghez tartozott. Úgy tudni, mindketten pékek voltak és lepényt árultak.

Március elsején a délnyugat-kínai Jünnan tartomány székhelyén, Kunming zsúfolt vasútállomásán fekete ruhába öltözött emberek hosszú pengéjű késekkel támadtak civilekre, akik közül 29-et megöltek 143-at pedig megsebesítettek. A rendőrök négy támadót a helyszínen lelőttek, egyet megsebesítettek, hármat később elfogtak. A hatóságok muszlim vallású és ujgur nemzetiségű szakadárok terrortámadásának minősítették az esetet.

Hszi Csin-ping kínai államfő napokkal később kijelentette: "bronzból és vasból építünk falat" az etnikai egység, a társadalmi stabilitás és a nemzeti egység megvédelmezésére.