Kijev feloszlatta a krími parlamentet

Vágólapra másolva!
A Krím félsziget elszakadásáról szóló népszavazás előtt egy nappal a kijevi parlament elsöprő többséggel megszavazta a krími parlament feloszlatását. Közben orosz kormányhivatalok honlapját kibertámadások érték.
Vágólapra másolva!

A kijevi parlament szombaton megszavazta a krími autonóm tartomány törvényhozásának feloszlatását - írta a Guardian. A Kyiv Post szerint a 296 regisztrált képviselőből 278-an szavaztak erre. Kijev korábban felszólította a krími döntéshozókat, hogy vonják vissza a népszavazást.

Az orosz többségű Krímben vasárnap tartanak népszavazást arról, hogy kiszakadjanak-e Ukrajnából és csatlakozzanak Oroszországhoz. Sem a kijevi kormány, sem az USA és az Európai Unió nem ismeri el törvényesnek a népszavazást, mert az az ukrán alkotmányba és nemzetközi szerződésekbe is ütközik. Barack Obama amerikai elnök szerdán azt mondta, még ha meg is tartják a szavazást, az eredményét az USA nem fogja elismerni.

A népszavazást úgy tartják, hogy közben több ezer orosz katona szállta meg a félszigetet. A Reuters szerint katonák, harckocsik és ágyúk várakoznak a Krímben. Oroszország hosszú távú szerződésben bérli a sevasztopoli kikötőt az orosz fekete-tengeri flottának, és az egyezmény értelmében ott legfeljebb 25 ezer katonát állomásoztathatnak - de csak ott, a területen kívül elvileg nem.

A gazdasági és informatikai hadviselés már elkezdődött. Pénteken több orosz hivatal honlapját kibertámadás érte, köztük a Kremlét, a jegybankét és a külügyminisztériumét is.

Az USA és az Európai Unió könnyebb szankciókat már életbe léptetett, mint például a vízumtárgyalások felfüggesztését. A hétfői ülésen elfogadhatják a második szakaszt, amely egyes személyek utazását tilthatja meg, illetve a számláikat is zárolhatják. Ha ez sem lenne elég, a harmadik szakaszban kereskedelmi korlátozásokra is sor kerülhet.

Ez utóbbi súlyos gazdasági károkat okozhat, de Alexej Uljukajev orosz gazdasági miniszter ezt tagadja. Szerinte nem okoz érezhető hatást egy ilyen szankció. Szavait azonban kétségbe vonja, hogy egy volt orosz miniszter szerint akár további 50 milliárd dollár befektetői pénz is kivonulhat Oroszországból a szankciók miatt, amely 0 százalékra vágná vissza az idén 2,5 százalékra várható növekedést.

A gazdasági hadviselés zajlik a Krímben is. Szergej Akszjonov, a krími minisztertanács elnöke a Guardiannak azt mondta, akár napokon belül bevezethetik a rubelt az autonóm tartományban.