Lefújták Oroszország és az EU-csúcstalálkozóját

Vágólapra másolva!
Ezzel vezette be a most kezdődő uniós csúcsot a francia elnök.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió úgy döntött, hogy lemondja a júniusra tervezett csúcstalálkozót Moszkvával az Ukrajna déli részén fekvő Krím félsziget Oroszországhoz csatolása miatt – közölte csütörtökön Francois Hollande francia elnök Brüsszelben. "A politikai kapcsolatokban van egyfajta szakadás, (...) az EU-Oroszország közötti csúcstalálkozóra ilyen körülmények között nem kerül sor" – mondta a francia államfő, amikor megérkezett Brüsszelbe az EU állam- és kormányfőinek csúcstalálkozójára.

Hollande szerint az orosz és ukrajnai illetékesekre kiterjedő egyéni szankciókon túl az EU-nak gazdasági szankciókat kell előkészítenie Oroszország ellen abban az esetben, ha a válság tovább súlyosbodik.