Egy egész ovis csoportot mérgeztek meg Kínában

Vágólapra másolva!
Harminckét gyereknek patkánymérget adtak, ketten meghaltak.
Vágólapra másolva!

A vizsgálatok azt még nem állapították meg, hogy hogyan került a patkányméreg a dél-kínai Jünnan tartomány egyik vidéki óvodájába. Megvizsgálták az óvodai ételt, de azt biztonságosnak találták. A négy- és ötéves halálos áldozaton kívül hat gyereket még a kórházban tartanak, a többi óvodást már hazaengedték. Még nem tisztázott, hogy véletlen vagy szándékos volt-e a mérgezés.

A kínai CCTV szerint az óvodába tavaly óta járnak gyerekek, de úgy kezdte meg az üzemelést, hogy még nem szerezte meg az összes szükséges engedélyt – ez nem egyedüli eset Kína elszegényedett területein.