Leváltották az ukrán a védelmi minisztert

Vágólapra másolva!
Ukrajna és Oroszország megállapodtak, hogy a Krím félszigetről kivonuló ukrán katonák magukkal vihetik a fegyverzetüket.
Vágólapra másolva!

Menesztette hivatalából kedden Ihor Tenyuh ideiglenes védelmi minisztert az ukrán parlament. Tenyuh felszólalásában maga közölte, hogy a krími helyzettel kapcsolatos tevékenységét ért bírálatok miatt kész távozni posztjáról.

A javaslat elsőre nem kapta meg a kellő számú szavazatot, majd a konzultáció után, amelyet a Vitalij Klicsko vezette Ütés (UDAR) párt kezdeményezett, a képviselők újra szavaztak. Ekkor már 228 képviselő támogatta Tenyuh leváltását, amelyhez 226 szavazatra volt szükség a 450 fős törvényhozásban.

A parlament Mihajlo Koval határőrtábornokot választotta a tárca új ideiglenes vezetőjének.

Az ukránok a fegyverzetet is vihetik

Leváltása előtt Tenyuh bejelentette, hogy az ukrán katonák fegyverzetükkel együtt hagyhatják el a Krímet. Erről Mihajlo Kucin ukrán és Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnökök hétfőn állapodtak meg. A csapatok kivonásakor mintegy 36 ezer tonna lőszert kell elszállítaniuk a félszigetről.

Ukrajnának van terve a katonák, a fegyverzet és a haditechnikai eszközök, valamint a hadihajók kivonására, modta Tenyuh. A miniszter szerint sikerül megőrizni az ukrán haditengerészet "magját", fegyverzetét és haditechnikáját, ami hozzájárul Ukrajna védelmi képességeinek növeléséhez. Mintegy 4300 katona, illetve azok családtagjai, körülbelül 2200-an jelezték, hogy el kívánják hagyni a félszigetet. Az orosz katonai agresszió kezdetekor 18 800 ukrán katona tartózkodott a Krímben, ebből 11 900-an a haditengerészet és 2900-en pedig a légierő tagjai.

Az államfői tisztet ideiglenesen betöltő Olekszandr Turcsinov házelnök köszönetet mondott a Krímen szolgáló katonáknak, mert lehetővé tették, hogy a fegyveres erők felkészülhessenek Ukrajna védelemére. Több százezer ukrajnai állampolgár számára "személyes tragédia" a Krím megszállása, mondta Turcsinov.