Meghalt egy munkás Fukusimában

Vágólapra másolva!
Sárfolyam temette be az atomerőműnél. Ő a helyreállítások első áldozata.
Vágólapra másolva!

Sárfolyam temetett be egy munkást Japánban a Fukusima-1 atomerőműnél, amelyben három évvel ezelőtt súlyos üzemzavart okozott a földrengés keltette szökőár. Ez az első haláleset a létesítmény ellenőrzését és leszerelését célzó munkálatokban. A férfi egy raktárövezetben dolgozott, amikor a baleset érte. Egy földbe ásott gödörben dolgozott, amikor sár és betondarabok hullottak rá, amelyek teljesen betemették. Kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta.

Három évvel ezelőtt, 2011. március 11-én a szökőár tönkretette az atomerőmű hűtőrendszerét, ezt követően három reaktor súlyosan megrongálódott. Azóta több ezer, védőruházatot viselő munkás dolgozik azon, hogy megtisztítsák a sugárszennyezéstől a területet, illetve leszereljék az atomerőművet. Ez utóbbi évtizedekig is eltarthat.