Az az orosz cég épít atomerőművet Bangladesben, amelyik Pakson is

2014.04.05. 13:36

Az oroszok építenek atomerőművet Bangladesben, a Roszatom húzza fel az ázsiai ország első ilyen létesítményét, és még hitelt is adnak az oroszok.

A Roszatom orosz atomenergiai cég májusban írja alá Bangladessel a dél-ázsiai ország első atomerőműve építésének előkészületéről szóló harmadik, végleges megállapodást.

A beruházás keretében Oroszország két, összesítve kétezer megawatt teljesítményű reaktorblokkot szerel fel az energia szűkében lévő országban. A ruppuri beruházás kivitelezése valószínűleg jövőre kezdődne és mintegy öt évig tartana.

Oroszország 500 millió dollár (durván 110 milliárd forintos) hitellel járul hozzá az építéshez. Moszkva további kölcsönökre is kész, akár 10 milliárd dolláros, vagyis a két reaktorblokk építésének teljes költségét fedező mértékben. Hozzátette azonban, hogy a második hitel pontos összegét csak a részletes műszaki tervdokumentáció elkészülte után határozzák meg.

A tervek szerint a ruppuri erőműben a szentpétervári atomenergetikai tervezőintézet AESZ-2006 típusú nyomottvizes reaktorát alkalmaznák. Oroszország ugyanezt alkalmazza majd például a finnországi Hanhikivi 1 atomerőműben is.

Bangladesben több évtizedes, elavult szénerőművek termelnek áramot, ami már messze nem elegendő a 150 milliós ország igényeinek a kielégítésére.

A Roszatom orosz energetikai konszernnek húsz külföldi reaktorblokk építésére van megbízása - a paksi atomerőmű két új blokkját is a Roszatom építheti, az orosz állam ezért durván 3000 milliárd forintnak megfelelő 10 milliárd eurós hitelt ad Magyarországnak – , de tárgyalásokat folytat még mintegy negyven további energiablokkról. A Roszatom jelenleg 28 nukleáris reaktort épít, ebből tizenkilencet Oroszország területén kívül.