A búvárok sem jutnak közel a komphoz

Vágólapra másolva!
A rossz időjárás ellehetetleníti a mentési munkákat a dél-koreai felborult kompnál, meg nem erősített hírek szerint már három búvárnak is nyoma veszett. Vizsgálják, miért nem tudtak kiszabadulni a gyerekek a kabinokból.
Vágólapra másolva!

Nagyon rosszak a látási viszonyok és erős az áramlás, ezért még a tapasztalt búvároknak is nagy feladatot jelent, hogy megközelítsék a felborult kompot - mondta csütörtökön sajtótájékoztatón a dél-koreai parti őrség. A hírek szerint három búvár el is tűnt, de ezt a sajtótájékoztatón egyelőre nem tudták megerősíteni. A mentéshez 167 hajót, csónakot és 29 repülőt mozgósítottak. Pénteken mérkezik egy daru is, amivel megpróbálják felkutatni a még hiányzó embereket.

A parti őrség szerint nyomozás indult annak kiderítésére, miért ragadtak bent az emberek a kabinokban, és azt is vizsgálják, hogy a kapitány elhagyta-e a hajót. A kabinokba még a búvárok sem tudtak bejutni, és most a kedvezőtlen időjárás miatt meg sem tudják közelíteni a kompot.

Egyelőre azt is vizsgálják, mi lehetett a baleset oka. Egyes feltételezések szerint a komp ráhajtott valamire. Erre utal az az sms is, amit az egyik fiatal utas küldött a testvérének: "A hajó ráfutott valamire, és nem mozdul. Azt mondják, épp most érkezett meg a parti őrség". A diák testvére azt válaszolta, hogy ne pánikoljon, csak tegye azt, amit mondanak neki, és nem lesz semmi baj. Ezután már nem tudtak többé kapcsolatba lépni a diákkal. Több túlélő is azt mondta a BBC szerint, hogy a személyzet arra utasította őket, hogy ne mozduljanak.

A komp szerdán, helyi idő szerint reggel kilenc óra körül kapott léket és fordult az oldalára Dél-Korea délnyugati partjainál, fedélzetén több mint 475 utassal. Többségük kiránduló középiskolás volt. 179 embert megmentettek, a balesetnek legalább kilenc halálos áldozata van, de 287 embert még nem találnak, ők a hatóságok szerint a hajón rekedtek, és szinte biztos, hogy nem élték túl a balesetet.