Kilenc éven át egy Buenos Aires-i garázsba zárva tartottak a nevelőszülei egy lányt, egy majom és egy kutya társaságában. A csak kenyéren és vízen tengődő, most 15 éves lány alig 20 kilót nyomott, amikor rátaláltak.

Kórházba szállítása után az áldozat elmondta, hogy a kilenc év alatt mindössze kétszer hagyhatta el a garázst. Az orvosok szerint a lány fejlődésében súlyosan visszamaradott.

Mint kiderült, 2001-ben örökbe adta őt az anyja, miután úgy érezte, képtelen gondoskodni nyolcadik gyermekének szükségleteiről. Néhány évig még látogatta őt biológiai családja, de 2005-től elmaradtak ezek a látogatások.

A rendőrséget a lány 18 éves nővére riasztotta, amikor évek múltán nyomára talált húgának. A hatóságok rossz bánásmód, a mozgásszabadság megvonása és rabszolgatartás vádjával indítottak eljárást a nevelőszülők ellen, akikről kiderült, hogy a Latin-Amerikában igen elterjedt Szent Halál szekta buzgó hívei.