A donyecki zendülőknek nem tetszik a genfi megállapodás

Vágólapra másolva!
Nem fogadják el a genfi megállapodást a fegyveres zendülők, akik a kijevi kormány lemondását követelik. Ukrajna nem engedi beutazni az orosz férfiakat.
Vágólapra másolva!

Az ukrán kormányerők péntek virradóra megostromolták az Moszkva-barát zendülők egyik őrhelyét a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban, a lövöldözésben állítólag egy ember meghalt.

A donyecki oroszbarát zendülők pedig azt mondták, hogy nem fogadják el a genfi megállapodást Szóvivőjük szerintük a kijevi kormányzat nem legitim, és addig nem hagyják el az elfoglalt közintézményeket, amíg a kormány le nem mond, írja a BBC. A fegyveresek csak az után hagyják el az épületeket, ha a kijevi kormány kiüríti a parlamentet és az elnöki hivatalt, mondta Olekszandr Gnyezgyilov.

A zendülők továbbra is legkevesebb kilenc kelet-ukrajnai településen ellenőrzik az állami épületeket.

Az USA, az EU, Ukrajna és Oroszország csütörtökön megállapodtak, hogy az illegális csoportok leteszik a fegyvert, és elhagyják az elfoglalt épületeket. A kijevi kormány vállalta, hogy a zendülők általános amnesztiát kapnak.

Beutazási tilalom

Az ukrán határőrség nem engedi beutazni az országba a 16 és 60 év közötti orosz állampolgárokat, mert attól tart, hogy a Moszkva-barát erőket erősíthetnék. Az orosz külügyminisztérium bírálta és a nemzetközi jogba ütközőnek nevezte a beutazási tilalmat. Moszkva szerint már több tucat embertől tagadták meg a beutazást. A tilalom újságírókra is vonatkozik.

A kijevi belügyminisztérium hamisítás miatt körözi Oleszandr Janukovicsot, a volt államfő legidősebb fiát. Viktor Janukovics februárban Oroszországba menekült, arról nincs információ, hogy fia hol van.