A semmiből csapott le a leggyilkosabb vírus

ebola járvány
Health specialists work in an isolation ward for patients at the Doctors Without Borders facility in Guékedou, southern Guinea. Guinea's President Alpha Conde warned of a "health emergency" as authorities raced to contain a spiraling Ebola epidemic which has killed 78 people and prompted neighboring Senegal to close its border. AFP PHOTO / SEYLLOU
Vágólapra másolva!
Szörnyű kínok között öli meg áldozatait, de előbb még megfertőz mindenkit, akivel csak a beteg kapcsolatba került. A világ egyik legveszélyesebb vírusa, az Ebola teljesen váratlanul Guineában bukkant fel, és több mint száz embert ölt meg két hónap alatt. Kézfogás helyett keresztet vetve üdvözlik egymást az emberek, a betegek nem akarnak kórházba menni, mert nem bíznak a gyógyulásban, aki csodával határos módon felépül, annak pedig számolnia kell azzal, hogy soha többé nem nyúlnak hozzá.
Vágólapra másolva!

"A nővérem Sierra Leonéból hazafelé jövet bejött hozzám, és arra panaszkodott, hogy rosszul érzi magát. Kórházba vittük, ahol tífuszra gyanakodtak. Felírták a gyógyszereket, de nem mondták, hogy maradjunk a kórházban, így hazavittük. Pár napra rá meghalt…. Néhány nap múlva azt vettem észre, hogy többen is megbetegedtek azok közül, akik kapcsolatba kerültek vele. Aztán elkezdtek meghalni.”

Firmin Bogon a guineai Gueckedou-ban él, közel a libériai és a Sierra Leone-i határhoz. Április elején adott interjút a BBC-nek, akkor már tíz családtagja volt halott, köztük az anyósa és a saját felésége, aki a nővérét gondozta a betegsége alatt. Senki sem gondolta, hogy az elhunyt nőnek fertőző betegsége volt, többen még a halála után és kapcsolatba kerültek vele a temetésen. „Csak akkor kezdtünk az Ebolára gyanakodni, amikor egy sofőrként dolgozó egészségügyi dolgozó is meghalt, és a tesztek megerősítették, hogy abban halt meg” – mondta Bogon.

Forrás: AFP/Christophe Simon

A nyugat-afrikai Guineát teljesen váratlanul érte a világ egyik legveszélyesebb vírusának felbukkanása. Az Ebola ugyanis korábban még sohasem jelent meg nyugaton, eddig csak Közép-Afrikában regisztráltak megbetegedéseket.

A járvány februárban kezdődött, a hatóságok azonban csak hat hétre rá kapcsoltak, hogy mivel is van dolguk, ez alatt az idő alatt pedig a vírus több száz kilométeres távolságra is eljutott, felütötte a fejét a fővárosban, és két szomszédos országra is átterjedt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki adatai szerint a vírus Guineában 122 ember ölt meg február óta, Libériában pedig 13-at. Ezzel a guineai járvány már most az ötödik legsúlyosabb a vírus 1976-os felbukkanása óta, az áldozatok száma pedig valószínűleg tovább nő, a WHO illetékese szerint ugyanis még hónapokra vannak attól, hogy megfékezzék. A hiedelmek, a kétségbe esett helyiek és a szokatlanul nagy elterjedési terület is nehezíti a dolgukat.

Elképesztően hatékony gyilkos

A vérzéses láznak is nevezett Ebolát nem hiába tartják a világ legveszélyesebb vírusának. A halálozási rátája ugyanis 90 százalékos is lehet, azaz tíz betegből kilenc belehal. Nincs ellene gyógyszer, bár folyamatosan kísérleteznek új vakcinákkal. Eddig az egyetlen gyógymód, ha megpróbálják pótolni azt a folyadékmennyiséget, amit a vírus miatt a beteg elveszít. Az Ebola ugyanis heves vérzést okoz, ami lényegében az összes testnyíláson keresztül távozik, majd egy idő után a belső szervek elkezdik felmondani a szolgálatot. Vér- és folyadékadással ezen lehet segíteni, de így sem biztos a túlélés.

Az Ebola-vírus Forrás: AFP/Cynthia Goldsmith

Az Ebola nagyon fertőző. Testnedveken keresztül terjed, emberről emberre és állatról emberre is. A vírushordozók általában majmok vagy denevérek, az ő testükben éveken keresztül lappanghat a vírus. Volt rá példa, hogy egy afrikai csoport tagjai úgy fertőződtek meg, hogy elfogyasztottak egy elpusztult csimpánzt. A lappangási idő ráadásul az első tünetek megjelenéséig akár 21 nap is lehet. Ez idő alatt a beteg megfertőzhet másokat, sőt még a meggyógyult betegek is fertőzőek maradnak a felépülésük utáni majdnem két hónapig.

A fertőzésveszélyre nem csak Firmin Bogon esete az elrettentő példa. A Washington Post egy Conarkyban, Guinea fővárosában történt esetet említ. Bakari Soumaoro a hátán vitte lázas barátját egészen a kórházig, arról azonban fogalma sem volt, hogy mitől betegedett meg. A barátja meghalt, egy hét múlva pedig ő is beteg lett, és szintén meghalt. Amikor a libériai egészségügyi miniszter sajtótájékoztatót tartott a témában, a hallgatók elnevették magukat, mert a miniszter arra figyelmeztetett, hogy a szex is kerülendő a vírus miatt.

Érdekes, ahogy a vírus eljutott vidékről a guineai fővárosba. A WHO szerint ez egyetlen ember miatt történt, aki 300 kilométert utazott Közép-Guineából Conarkyba, hogy orvosi segítséget kapjon. Eközben pedig megfertőzte mind a családtagjait, mind az egészségügyi dolgozókat. Libériában volt olyan ember, aki 30 perccel az után halt meg, hogy beért a kórházba, de olyan esetről is tudni, hogy a beteget nem is a kórházba vitték, hanem inkább a templomba imádkozni, de ő is meghalt.

Miért mennél kórházba, ha semmi esélyed sincs?

A WHO szakértői szerint ez az eddigi legnagyobb kihívást jelentő Ebola-járvány, elsősorban az elterjedtsége miatt. Megfékezéséhez az orvosoknak azonosítani kell a betegeket, és minden olyan embert ellenőrizniük kell, akikkel kapcsolatba léptek. Ez azonban nehezíti az, hogy a gócpontok több száz kilométerre vannak egymástól, ráadásul a főváros is érintett, ahol a milliós lakosság miatt még veszélyesebb, ha elterjed a vírus.

Szintén nehézség, hogy Guineában most ütötte fel először a fejét az Ebola, így az országnak még nincs tapasztalata a betegség kezelésében. A guineai egészségügyi rendszer fejletlen, Conarkyn kívül hatalmas lyukak tátongnak a kórházi lefedettségben, és a világon itt a legkevesebb a kórházi ágy. A helyi orvosok ráadásul nem ismerik a vírust. A BBC szerint az első áldozatok között több doktor is volt, akik azért fertőződtek meg, mert nem ismerték fel időben az Ebolát, és azt hitték róla, hogy malária.

A betegeket gyógyító orvosok kesztyűi száradnak a napon Forrás: AFP/Seyllou

A helyi egészségügynek és az őket segítő nemzetközi szervezeteknek, például a WHO-nak vagy az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezetnek több problémával is szembe kell néznie. Kérdés, hogy a beteg egyáltalán hogyan jusson el a kórházba, vagy hogyan vegyék rá arra, hogy útnak induljon. „Miért mennél kórházba, ha semmi esélyed sincs a túlélésre?” – mondta Dr. Stephane Hugonnet, a WHO orvosa az NBC Newsnak. Pedig alapvető fontosságú lenne a fertőzöttek kórházi kezelése, már csak azért is, hogy ne fertőzzék meg a családtagjaikat. De ha elindulnak, akkor még mindig ott van az a probléma, hogy egy erősen túlzsúfolt tömegközlekedési járműn, például egy buszon kell bejutniuk a kórházba.

A boszorkánysággal nehéz felvenni a versenyt

A legfőbb probléma azonban a lakosság tájékozatlansága. A Washington Post szerint előfordult, hogy az emberek hanyatt-homlok menekültek egy buszról csak azért, mert egy idős ember elhányta magát, Libériában pedig egy csapásra kiürült egy piac, miután valaki arról kezdett el beszélni, hogy elkapta a vírust a levegő belélegzésével. A déli országrészen üresek a templomok, kézfogás helyett pedig az ismerősök keresztet vetnek, ha találkoznak egymással.

A Guardian szerint egy, az ország déli részén fekvő kis faluba a múlt hónapban egy csapat orvos érkezett, védőruhába öltözve, sisakkal a fejükön. „Az emberek elrohantak az útjukból, úgy néztek ki, mint az asztronauták, akik éppen akkor érkeztek a Holdról. Soha nem láttunk ilyet” – mondta az egyik falusi az újságnak. Az emberek nagyon megrémültek, főleg azért, mert fogalmuk sincsen, hogyan terjed a vírus. Bezárkóztak a lakásukba és csak napok múlva jöttek elő.

A fővárostól 425 kilométerre fekvő Macentában a helyiek rátámadtak az orvosokra, azzal vádolva őket, hogy ők a felelősek a kór megjelenéséért. Az érintett orvosi segélyszervezetnek evakuálnia kellett a személyzetet a városból, és be kellett zárnia az ott létrehozott központját.

Forrás: AFP/Pool

„Az Ebola terjedésnek biológiáját nem értik a helyiek Afrikában, ott, ahol az emberek a boszorkányságban és a tradicionális gyógyszerekben hisznek” – mondta Ella Watson-Stryker az Orvosok Határok Nélkül munkatársa. Szerinte az emberek valamiféle mágikus elixírt várnak tőlük, de ők ehelyett csak azt tudják mondani nekik, hogy mossanak kezet. A Reuters szerint olyan SMS-ek cirkálnak az országban, amelyek szerint az Ebola gyógyítható. Forró csoki, Nescafé, tej, cukor és nyershagyma három napon keresztül történő szedésével.

A hiedelmek a túlélők életét is megnehezítik. A Reuters szerint a korábbi járványok tapasztalata az volt, hogy sok beteget elhagyott a családja, vagy egyszerűen csak kidobták őket az orvosi karantén mellett. Ha valaki mégis túlélte az Ebolát, többé nem szóltak hozzá, és főleg nem érintették meg.

A WHO most is tud olyan esetről, amikor az egyik túlélő, egy 24 éves tanár megpróbált visszatérni a korábbi életéhez, de ez azóta sem sikerült neki. „Sokan meglepődtek azon, hogy életben vagyok, és úgy néztek rám, mint egy szellemre” – mondta. De az ellenkezőjéről is érkeztek hírek, például egy 18 éves lányt, aki felgyógyult a betegségből, öleléssel várták haza a barátai.

Bármikor felbukkanhat újra

A járvány kitörése óta vizsgálták, hogy honnan származik a Guineában pusztító vírustörzs. Korábban úgy gondolták, hogy itt is a Kongói Demokratikus Köztársaságban felbukkant törzsről van szó, mint a korábbi járványoknál. Egy amerikai egészségügyi szaklapban a héten megjelent tanulmány szerint azonban egy teljesen új vírustörzsről van szó, ami Nyugat-Afrikában fejlődött ki. Ez pedig egyrészt azt jelenti, hogy már korábban is lehettek a térségben megbetegedések, csak nem alakultak át járvánnyá. Másrészt pedig nő a kockázata annak, hogy később is felbukkanjon a betegség.

A jelenlegi járványról a WHO azt nyilatkozta, hogy bár nagy kihívást jelent számukra az elfojtása, kettő-három hónapon belül úrrá tudnak lenni rajta. A guineai egészségügyi minisztérium már kedden azt nyilatkozta, hogy az esetek száma csökken, a járvány pedig lassan az ellenőrzésük alá kerül. A Reutersnek azonban egy minisztériumi forrás azt mondta, hogy a kormány a halálozási számok eltitkolását tervezi a nyilvánosság elől, hogy így előzzék meg a pánikot.