Jéglavina sodort el egy hegymászót

Vágólapra másolva!
A 8091 méter magas Annapurát akarja megmászni a Török Zsolt vezette expedíció, azonban egyik tagjukat jéglavina sodorta el, fejsérülést szenvedett, helikopterrel mentették ki, már kórházban lábadozik.
Vágólapra másolva!

Helikopterrel kellett kimenteni egy magashegyi expedíció egyik tagját, aki jéglavinában megsérült.

Az aradi Török Zsolt vezette román Annapurna-expedíció egyik tagját, George Poranciát egy jéglavina sodorta el két tábor között még szombaton, közölte Barabás László, a 4Bakancs főszerkesztője, egyben az expedíció magyarországi szóvivője. A hegymászók a 8091 méter magas csúcsot szeretnék elérni.

A szerencsétlenül járt hegymászó nem viselt sisakot, ezért fejsérülést szenvedett. Mégis folytatták a mászást, azonban másnap a fáradtságtól már nem tudott továbbmenni, rosszabbul lett, ezért helikoptert kellett hívni hozzá.

A balesetet szenvedett alpinista kórházba került. Az expedíció a három taggal folytatódik, de remélik, hogy a román mászó hamarosan csatlakozhat hozzájuk.