Autóvezetésen kaptak egy szaúdi nőt, megkorbácsolták

Vágólapra másolva!
Szaúd-Arábiában nincs olyan szabály, hogy a nők nem vezethetnek. A most rajta kapott nőt több rendőr is azzal panaszolta be, hogy miután megállították, szidalmazta őket.
Vágólapra másolva!

Százötven korbácsütéssel és nyolc hónap elzárással sújtottak Szaúd-Arábiában a hatóságok egy helybeli nőt, akit autóvezetés közben füleltek le a rendőrök – számolt be róla pénteken a szaúdi sajtó.

A rijádi fellebbviteli bíróság engedély nélküli autóvezetés és a hatóságoknak való ellenszegülés miatt ítélte el a nőt, aki ellen több rendőr is panaszt emelt. A biztonsági erők tagjai azt vetették az asszony szemére, hogy amikor megállították az autóját, szidalmazni és ütlegelni kezdte őket.

A sivatagi királyságban nincs olyan szabály, hogy nőknek tilos vezetni, de egy sereg előírás – például, hogy nem szerezhetnek jogosítványt, vagy csak férfi rokon társaságában léphetnek az utcára – lehetetlenné teszi számukra, hogy a volán mögé üljenek. Sok szaúdi nő a Szaúd-Arábiával szomszédos öbölbeli államokban szerez jogosítványt.

Szaúd-Arábiában a szunnita iszlám egy különösen dogmatikus válfaja, a vahhábizmus az államvallás. Ennek értelmében a nőknek engedélyt kell kérniük ahhoz is, hogy iskolába járhassanak, utazhassanak, dolgozhassanak, vagy férjhez mehessenek.