Öt éve bujkál Spanyolország modern Robin Hoodja, aki úgy vett fel banki hiteleket, hogy esze ágában sem volt visszafizetni, inkább szegények és antikapitalista szervezetek között osztotta szét a milliókat. Néhány napja újra felbukkant, egy interjúban mesélte el az akciója részleteit, de azt nem árulta el, hol rejtőzik. Tettével nincs egyedül, íme, a közelmúlt bűnözői, akik a nincstelenekért tették kockára szabadságukat, plusz egy igazi gonosztevő, akinek szintén volt egy jótékony oldala.

1. A hitelcsaló pingpongedző

Forrás: Wikipedia / Zaradat / Zoraida Roselló

Enric Duran katalóniai pingpongedző, aki 2006 és 2008 között 39 banktól 68 igényléssel vett fel körülbelül 150 millió forintnyi összeget. Csakhogy egy percig sem gondolta, hogy egy fillért is visszafizet belőle.

A pénzt saját bevallása szerint kapitalizmusellenes szervezetek és mozgalmak segítésére, szociális lakásszövetkezetekre, egészségügyi központokra és ingyenes oktatásra költötte. Kapitalizmusellenes előadás-sorozatot finanszírozott, és tévékamerákat is vásárolt egy alternatív médiahálózathoz. Akcióját egy, a pénzből indított lapban saját maga leplezte le, majd Dél-Amerikába menekült, de 2009-ben hazatért, akkor le is tartóztatták. Két hónapig volt azonban csak előzetesben. Nyolc év börtön várt rá, de olajra lépett, miután 50 ezer eurós (15 millió forint) óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Azóta bujkál.

A jelenleg is ismeretlen helyen tartózkodó Durant a napokbn a Guardian érte utol Skype-on. A rövid interjúból kiderül, a férfi büszkén vállalja tettét, amit azzal indokolt, hogy az így szerzett pénzzel olyan mozgalom indult el, amely alternatív megoldásokat mutat fel a kapitalizmussal szemben. A brit lapnak mesélt az akció részleteiről is. Először saját adataival próbált hitelhez jutni, de hiába. „Elutasítottak, de amúgy is csak arra akartam ráérezni, mik azok, amiket kérdeznek.” Végül addig szervezkedett, amíg létrehozott egy fiktív televíziós produkciós céget, és dőlni kezdett a pénz.

„Az egyik oldalon azt láttam, hogy ezek a társadalmi mozgalmak megfelelő alternatívákat dolgoznak ki, a másik oldalon pedig azt, hogy híján vannak anyagi forrásoknak és kommunikációs képességeknek. Mindeközben túlságosan is a folyamatos gazdasági növekedésre rendezkedtünk be, ez pedig egy olyan rendszert eredményezett, amely a semmiből csinált pénzt" – nyilatkozta. Azt mondta, azért csinálta, hogy megváltoztassa a szerinte alapvetően igazságtalan hitelezési és bankrendszert. Ez ugyan nem sikerült neki, viszont a gazdasági nehézségekkel, munkanélküliséggel, megszorításokkal küzdő Spanyolországban termékeny talajra hullottak a gondolatai. Megerősödtek az addig jelentéktelen antikapitalista mozgalmak, amelyek elfogadottságának növekedéséhez állítása szerint ő is hozzájárult. 

2. A Robin Hood bankárkisasszony

A kép illusztrációForrás: AFP/Neilson Barnard

„Die Robin Hood Bankerin” (Robin Hood bankárkisasszony) – a német sajtó csak így emlegette azt a nőt, aki több mint 7,6 millió euróval könnyítette meg a tehetős betétesek számláit egy Bonn környéki faluban. Az egyik meg nem nevezett bank 62 éves fiókigazgatója összesen 117 esetben vett le kisebb-nagyobb összegeket a mit sem sejtő ügyfelek számláiról, a pénzt azonban nem saját célra használta fel. Olyan, anyagilag megszorult szegényebb ügyfeleknek segített átmeneti kölcsönökkel, akik nem juthattak volna hivatalosan banki hitelhez. Előbb engedélyezte számukra, hogy túlköltekezzenek, majd hogy ez ne tűnjön fel a bank felső vezetésének, a vagyonosabbak számláiról utalt át pénzt nekik. A havi felülvizsgálatokat követően aztán visszautalta az összegeket az eredeti tulajdonosoknak, akik mit sem sejtettek az egészből.

A nő személyesen ismerte az egyik Bonn vidékén lévő falusi bankfiók ügyfélkörét, és jól tudta, hogy néhány dúsgazdag betétes évek óta hozzá sem nyúlt a pénzéhez, míg mások nyakig úsztak az adósságban.

„Azt kérdezték tőlem, tudok-e segíteni. A hagyományos úton nem juthattak hitelhez” – magyarázta tettét a nő, amikor 2009-ben Bonnban bíróság elé állították. Azt mondta, pusztán szimpátia alapján kezdett az egészbe. Akkor bukott le, amikor privát ügyfelein kívül egy kisebb taxitársaságot is ily módon segített ki. Négy év börtönt is kaphatott volna, de a bíróság értékelte, hogy valóban önzetlenségből cselekedett, saját haszna nem keletkezett, és részletes, beismerő vallomást tett. Végül 22 hónap felfüggesztett börtönre ítéltek. „Nehéz megfelelő ítéletet hozni ebben az ügyben. Egyrészt komoly veszteségek keletkeztek. Másrészt azonban olyan jótékony viselkedésről volt szó, ami kiemelkedik az átlagból” – indokolta az ítéletet a bíró.

3. A harcos balos polgármester

Forrás: AFP/Cristina Quicler

Még egy spanyol a listán. A 2008-as válságot követően a sokáig gazdasági csőd szélén egyensúlyozó spanyol gazdaság, úgy tűnik, egymás után szállította a modern Robin Hoodokat. Juan Manuel Sánchez Gordillo, az andalúziai Marinaleda polgármestere azonban nem finomkodott átutalásokkal vagy hitelfelvétellel. Kemény akciókat szervezett 2012 nyarán, amikor a spanyol munkanélküliség rekordmagasságba, 25 százalékra emelkedett, és a recesszióval, megszorításokkal küzdő országot forrongó indulatok hevítették.

A radikális baloldali polgármester és andalúziai parlamenti képviselő, eredetileg történelemtanár Gordillo Robin Hood-meneteket szervezett. Ez azt jelentette, hogy tucatnyi támogatója egyszerűen besétált különböző szupermarketekbe, ahol rogyásig pakolták alapvető élelmiszerekkel a bevásárlókocsikat, majd fizetés nélkül kitolták, az ennivalót pedig rászorulók körében és élelmiszerbankoknak osztották szét. Őt magát védte a mentelmi jog, sok követőjét azonban letartóztatták.

A polgármester azonban nem 2012-ben kezdte. Andalúzia déli részét, ahol Marinaleda fekszik, mindig is hatalmas vagyoni különbségek jellemezték. A szegényebb kétkezi munkásokat képviselő Gordillo ezek kiegyenlítésén dolgozik 1979 óta. Földtelen munkások élén megszállta távol élő arisztokraták helyi birtokait, majd ellenőrzést szerzett fölöttük, illetve kalákában építtetett szociális lakóparkot. A településen a Guardian 2012-es beszámolója szerint nincsenek eladósodott lakosok, és 5 százalék körüli a munkanélküliség.

4. Egy lett hacker

Forrás: AFP/Ilmars Znotins

Lettországban egy hacker kapta meg a modern Robin Hood jelzőt. A Neo becenevű számítógépes szakemberből is a romló gazdasági helyzet hozta ki a benne rejlő legendás népi hőst még 2010-ben. Lettország ekkor volt a legrosszabb gazdasági helyzetben a Szovjetuniótól való elszakadása óta, 23 százalékos munkanélküliség sújtotta, miközben gazdaságának teljesítménye két év alatt a negyedével csökkent.

A hacker – mint utóbb kiderült, egy Ilmars Poikāns nevű egyetemi kutató – csoportjával, a misztikus nevű Negyedik Feltámadás Néphadseregével hatalmas mennyiségű adatot lopott el a lett adóhivataltól. Három hónap alatt hétmillió bizalmas adóügyi dokumentumot szerzett meg, és ezer vállalat adatait töltötte le. Ezeket az állami cégek vezetőinek fizetésére, gazdasági állapotára vonatkozó információkat aztán apránként elkezdte kiszivárogtatni.

Közzétette például egy komoly állami segélyt kapott bank vezetőinek keresetét, amelyekről kiderült, hogy az ígéretek ellenére egyáltalán nem csökkentek. Máskor azt hozta nyilvánosságra, hogy miközben állami cégek a rossz gazdasági helyzetre hivatkozva plusz költségvetési forrásért folyamodtak, titokban komoly jutalmakat osztottak ki saját vezetőiknek. Saját haszna neki sem sok volt az egészből, tavaly bizalmas adatok engedély nélküli nyilvánosságra hozásával gyanúsították meg. Ítélet még nem született az ügyében.

5. És egy igazi bandita

Forrás: AFP/Ho

Egyeseknek kegyetlen gyilkos, másoknak modern Robin Hood James "Whitey" Bulger, bostoni maffiózó. Az észak-amerikai városban húsz éven keresztül drogkereskedelemmel, zsarolással, védelmi pénzek szedésével foglalkozó bűnszervezetet működtető férfi sokáig szinte érinthetetlen volt: jó korrupt kapcsolatokkal rendelkezett a bostoni városi és a massachusettsi állami rendőrség körében, és éveken keresztül elkerülte az igazságszolgáltatást is. És tippeket is adott az FBI-nak, jellemzően rivális bűnözőkről.

A modern Robin Hood jelzőt gyerekkorának helyszínén, Boston déli munkásnegyedének egyik szociális lakótelepén aggatták rá, mert állítólag a csúcsra felkapaszkodva sem felejtette el a gyökereit, és alkalmanként segített az egykori szomszédokon. "Miért bántak el így szegény Whiteyval? Nagyon kedves volt, és mindig nyitva volt előttem az ajtaja" – idézett a New York Times 2011-ben, a férfi elfogásakor egy egykori szomszédot. "Állítólag sok gonoszságot tett, de volt jó cselekedete is." Bulger bostoni hírnevét növelte hosszú szökése is: 1995-től 2011-ig hiába kereste őt az FBI.

Hiába vette körül személyét a munkásnegyed Robin Hoodjának mítosza, őt soha nem mozgatta önzetlen segíteni akarás. Sokkal inkább a haszonszerzés, mégpedig piszkos módon: védelmi pénzek szedése, uzsorázás, kamionrablások, drogkereskedelem, és egy alkalommal feltehetően illegális módon jutott hozzá egy 14 millió dolláros lottónyereményhez. Miután a legkeresettebb bűnözők listáján sokáig ő volt a második Oszama bin Laden mögött, és 2011-es elfogása, majd tavalyi pere ráirányította a figyelmet korábbi bűneire, a mítosz odalett. Tavaly augusztusban kétszeres életfogytiglanit plusz öt év börtönt kapott többek között zsarolásokért és 11 gyilkosságban való bűnrészesség miatt.