Rekordokat döntöttek az indiai szavazók

Vágólapra másolva!
A maratoni, öt hétig tartó választást az ellenzék nyerte. Indiában félmilliárd szavazatot számoltak össze.
Vágólapra másolva!

Az eddig kormányzó Kongresszus párt elismerte a vereségét. A korai, még nem hivatalos eredmények szerint a hindu nacionalista Narendra Modi lesz India következő miniszterelnöke, mivel pártja, az ellenzéki Bháratíja Dzsanata Párt és szövetségesei elsöprő győzelmet arattak.

Indiában a legújabb kori történelem legnagyobb méretű demokratikus parlamenti választását tartották meg. Öt hét alatt mintegy 551 millióan járultak az urnákhoz, így a részvételi arány elérte a szintén rekordnak számító 66,38 százalékot.