Halott csecsemőt találtak a Budapest-München vonatjáraton

Vágólapra másolva!
A takarítók az egyik vécé szemetesében találtak rá.
Vágólapra másolva!

Halott csecsemőt találtak a Budapestről Münchenbe közlekedő railjet-járat vécéjében - írta az Index a Süddeutsche Zeitungra hivatkozva.

Az eset körülményei nem tisztázottak, de a német rendőrség arra gyanakszik, hogy az anya a vonaton szülte meg a csecsemőt, majd megölte és a vécé szemetesébe rejtette a holttestet. A vonat hétfő délután indult Münchenbe, és amikor este megérkezett, a vonatot a mellékvágányra vontatták, ahol a takarítók kedd reggel találták meg a kisfiú holttestét.

A boncolásból kiderült, hogy a fiú élve született, és feltehetően a vonaton. A rendőrök a büfékocsiban vérnyomokat találtak. A rendőrség az utasok segítségét is kérte, hogy megtalálják az utast, aki terhesen szállt fel a vonatra. Egyelőre az sem zárható ki, hogy az anya nem is utazott a vonaton, hanem a félrevontatott vonatra szállt fel, tehát Münchenben szülte meg a csecsemőt, majd elmenekült.