Egymilliárd eurós kárt okozott a szerbiai árvíz

Vágólapra másolva!
A rendkívüli állapotot már megszüntették. 33 ember halt meg.
Vágólapra másolva!

Ahogy megszűnt a közvetlen árvízveszély Szerbiában, és a víz elkezdett visszahúzódni, megkezdődött a kárfelmérés és a felelősök felkutatása.

A jelenlegi számítások szerint az árvíz okozta kár eléri az egymilliárd eurót - közölte Aleksandar Vucic miniszterelnök. Összesen majdnem 32 ezer embert kellett kitelepíteni, több mint 1700 épület összeomlott, további kétezret pedig elöntött a víz. Az árvíz 39 települést és több mint egymillió embert érintett. A természeti katasztrófa következtében Szerbiában a legfrissebb adatok szerint 33 ember vesztette életét.