Összeláncolt lábakkal kellett szülnie a halálra ítélt szudáni nőnek

Vágólapra másolva!
Összeláncolt lábakkal kellett megszülnie a lányát annak a szudáni nőnek, akit azért tartanak börtönben, mert a muzulmán hitének megtagadása miatt kötél általi halálra ítélték. Az amerikai férj hetente kétszer látogathatja a családját, 20 hónapos fiát szintén bent tartják.
Vágólapra másolva!

A férj a brit Telegraphnak beszélt arról, hogy feleségének összeláncolt lábbal kellett megszülnie a gyermekét. A szudáni nőt muzulmán hitének elhagyása miatt – már a terhessége alatt – halálra ítélték. A nagy nemzetközi felháborodást kiváltó eset miatt többek között a magyar külügyminisztérium is tiltakozott.

A nőt a bíróság május 15-én ítélte kötél általi halálra. Tárgyalásán mindvégig hangoztatta, hogy sosem változtatta meg a vallását, egyszerűen arról van szó, hogy anyja ortodox keresztényként nevelte, mivel muszlim vallású apja nem élt a családdal. A szudáni iszlám jog szerint azonban a nő apja miatt mégis muszlimnak számít, így pedig büntetendő, hogy keresztény férfihoz ment férjhez.

Az apát a szülés után nem engedték be a börtönbe, csak szerdán találkozhatott a feleségével, és akkor a láncot is leoldozták a lábáról. A kislánynak a Maya nevet adták, és a férfi beszámolója szerint „rendben van, nem néz ki túl rosszul”. Az apa továbbra is csak hetente kétszer láthatja a börtönben lévő családját.

Daniel Wani, a férj egyébként biokémikus, és egy betegség miatt kerekes székhez van kötve. Amerikai állampolgár, és az év egy részét a tengerentúlon tölti. A pár 2011-ben házasodott össze, és már van egy 20 hónapos fiuk, akit Martinnak kereszteltek. Őt ugyanabban a börtönben tartják, ahol az anyát.

A szudáni hatóságok nem ismerik el, hogy a gyerekek a férfihoz tartoznak, mivel a házasságot sem tekintik érvényesnek. A bíróság ítélete szerint az anyát nem végzik ki, amíg a gyerek kétéves nem lesz, a pár pedig abban reménykedik, hogy ezalatt el tudják érni a felmentést.