Szíszi tábornok nyerte az egyiptomi elnökválasztást

Vágólapra másolva!
Ráadásul hatalmas többséggel.
Vágólapra másolva!

Abdel-Fattáh esz-Szíszi Egyiptom következő elnöke - derül ki a csütörtöki, nem hivatalos részeredményekből, miután majdnem az összes leadott szavazatot összeszámlálták. A volt hadsereg-főparancsnok győzelmét ellenfele, Hamdín Szabbáhi is elismerte. A baloldali politikus egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott

Az an-Níl állami hírtévé arról adott hírt, hogy a jelenlegi adatok szerint a szavazók mintegy 93,9 százaléka voksolt Szíszire. Szabbáhi pedig mindössze a szavazatok 3 százalékát kapta. A leadott voksok 3,7 százaléka volt érvénytelen. Az an-Níl szerint az ország huszonhét tartományából már huszonötben feldolgozták a szavazócédulákat.

Szíszi tábornok a hetvenes évek óta tagja az egyiptomi hadseregnek, jelenlegi népszerűségét annak köszönheti, hogy nagy szerpet játszott Mohamed Morszi iszlamista elnök leváltásában.