Könnygázt vetettek be Isztambulban

Isztambul, 2014. május 31.
Sebesült, gázmaszkot viselő nőt visz egy férfi az isztambuli Taksim téren rendezett tüntetésen 2014. május 31-én.
Sebesült, gázmaszkot viselő nőt visz egy férfi az isztambuli Taksim téren rendezett tüntetésen 2014. május 31-én.
Vágólapra másolva!
Könnygázt és vízágyúkat vetett be a török rendőrség, hogy feloszlassa a kormányellenes tüntetéssorozat kirobbanásának első évfordulója alkalmából összegyűlt tömeget Isztambulban és Ankarában.    
Vágólapra másolva!

Isztambulban összecsapások alakultak ki a kormány lemondását követelő több száz tüntető és a rendőri erők között a Taksim tér közelében. A nap folyamán a hatóságok lezárták a térre vezető utakat, hogy megakadályozzák a tiltakozó megmozdulás szerveződését. A kormányellenes tüntetők ellen vízágyút és könnygázt is bevetettek, ahogy az több, aközösségi oldalakra feltöltött videón is látható.

Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök óva intette a lakosságot a megmozdulásokon való részvételtől, és a hatóságok kemény fellépésével fenyegetett. A kormányfő már pénteken elítélte a készülő tiltakozásokat, és sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a tüntetők egy évvel a Gezi park átépítése elleni megmozdulások után "újabb halottakat és újabb fájdalmat akarnak" - közölte az Anadolu török hírügynökség.

Sebesült, gázmaszkot viselő nőt visz egy férfi az isztambuli Taksim téren rendezett tüntetésen 2014. május 31-én. Forrás: MTI/EPA/Tolga Bozoglu

Pontosan egy évvel ezelőtt kezdődtek a kormányellenes tüntetések az isztambuli Taksim tér közelében lévő Gezi park átépítése elleni tiltakozásul. A megmozdulások országos kormányellenes tüntetéssorozattá duzzadtak, amelyben legkevesebb heten vesztették életüket, és több ezren megsebesültek. Azóta időről időre előfordulnak tiltakozó akciók, amelyeken a résztvevők elsősorban Erdogan autoriter vezetési stílusa és a rendőri erőszak ellen emelik fel a hangjukat.