A hszincsiangi bíróságokon tömegesen ítélkeznek

2014.06.05. 17:12

Kínában az elmúlt hónapokban Hszincsiangban fokozták az ellenőrzéseket, a rendőrségi rajtaütéseket, és felgyorsították a bírósági munkát. Ennek közvetlen kiváltó okai azok a súlyos, helyenként több tucat halálos áldozatot követelő terrorcselekmények, amelyeket a hatóságok szerint ujgur szakadárok, vallási szélsőségesek követtek el.

Egy nap alatt hat bíróságon, 23 ügy lezárásaként 81 embert ítéltek el az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen, közülük kilencen kaptak halálbüntetést. A vádak között terrorcsoportok szervezése, illetve azokban való részvétel, gyilkosság és gyújtogatás is volt. Ugyancsak csütörtökön 29 újabb őrizetbe vételt is jelentettek a régióból. Köztük vannak, akiket szeparatizmus szításával, zavargások szervezésével, illegális üzleti tevékenységgel, illetve etnikai gyűlöletkeltéssel gyanúsítanak.

Kínában az elmúlt hónapokban a térségben fokozták az ellenőrzéseket, a rendőrségi rajtaütéseket, és felgyorsították a bírósági munkát. Ennek közvetlen kiváltó okai azok a súlyos, helyenként több tucat halálos áldozatot követelő terrorcselekmények, amelyeket a hatóságok szerint Hszincsiangban, de az ország más területein is ujgur szakadárok, vallási szélsőségesek követtek el. A legutóbbi, a régió székvárosának piacán végrehajtott merényletben negyvenhárman meghaltak, több mint kilencvenen megsebesültek.

A rendőrség május végén csaknem két tonna robbanóanyagot foglalt le, öt gyanúsítottat vett őrizetbe. Erőszakos vagy "terrorista" videók terjesztése miatt több mint kétszáz embert vettek őrizetbe. A bíróságok az elmúlt két hónapban több tucat ítéletet hoztak szintén terrorizmussal kapcsolatba hozható bűncselekmények miatt.

Napokkal korábban, az 1960-as, 1970-es éveket idéző módon 55 embert szállítottak a kazah határhoz közeli Jili város stadionjába, ahol csaknem hétezres közönség előtt olvasták fel - népnevelési célzattal - az ítéleteket. Az elítéltek teherautók platóján, sárga mellényben állva, lehajtott fejjel hallgattak. Egy család brutális módon elkövetett kiirtása miatt hárman kapták a legsúlyosabb büntetést.

Hszincsiangban a múlt hónapban egyéves kampányt hirdettek a terrorizmus ellen, de a pártvezetés utasítására sok más intézkedést hoztak ezzel párhuzamosan. A többségükben muszlim vallású ujgurok által lakott több elmaradott területen tették ingyenessé a középiskolai oktatást, és bejelentették, hogy az ott működő állami vállalatoknak új alkalmazottaik felvételekor legalább 70 százalékban helyiekre kell támaszkodniuk. Meghatározták, hogy a jövőben nem lehet olyan család, ahol legalább egy embernek nincs kereső foglalkozása.

Az autonóm területen tíz különböző nemzeti kisebbség él, többségük muszlim vallású, létszámuk megközelíti a 14 milliót. Közülük a legnagyobb az őslakos ujgur közösség. A régió Kína területének körülbelül hatodát teszi ki, nyolc országot, köztük Pakisztánt és Afganisztánt érintve 5600 kilométeres határvonal szegélyezi.