Az amerikai egyetemisták egyharmada kínai

Vágólapra másolva!
Évről évre nő az amerikai egyetemeken tanuló kínai diákok száma, ami a kínai felsőoktatási rendszer reformjának szükségességére mutat rá – írja a China Daily napilap.
Vágólapra másolva!

Az újság a hétvégén Kínában lezajlott felvételi vizsgák és a frissen közzétett statisztikák kapcsán közölt összeállítást a témáról. Ebben a lap megjegyzi: az idei tanévben több mint 235 ezer diák tanult valamelyik amerikai felsőoktatási intézményben, kétszer annyian, mint négy évvel ezelőtt. A kínai diákok hatalmas arányát jól mutatja, hogy az összes, Egyesült Államokban tanuló egyetemista egyharmada kínai állampolgárságú.

A külföldi tanulmányokkal a diákok a magolásra építés és az innovatív gondolkodás hiánya miatt sokat kritizált kínai oktatási rendszer, valamint a rendkívüli stresszel járó felsőoktatási felvételi vizsgák (kaokao) elől "menekülnek el".

Az amerikai egyetemek népszerűségének növekedése a kínai középosztály bővüléséhez és a rendelkezésre álló jövedelem emelkedéséhez is köthető. A külföldi tanulmányokat mind többen engedhetik meg maguknak: a statisztikák szerint a diákok több mint 90 százaléka saját zsebből fizeti a tandíjat.

Az amerikaiakon túl a kanadai, ausztrál, brit felsőoktatási intézmények is népszerűek: a külföldön tanuló kínai diákok teljes száma a 400 ezret is meghaladja, ez a világ összes külföldön tanuló hallgatóinak 15 százaléka.