Száz lázadóval végzett a pakisztáni légierő

Vágólapra másolva!
Az iszlamista lázadók korábban kétszer is megtámadták a karacsi repülőteret.
Vágólapra másolva!

A pakisztáni légierő több légicsapással megölt mintegy száz iszlamista lázadót vasárnap virradóra az ország törzsek uralta északnyugati részén – közölték hírszerzési tisztségviselők.

A pakisztáni légierő a lázadóknak nyolc rejtekhelyét támadta Észak-Vazirisztán tartományban - tették hozzá az AP szerint.

Más hírszerzési tisztségviselők is beszámoltak az offenzíváról az AFP hírügynökségnek. Ők több tucatnyi halálos áldozatról beszéltek. Az információkat a hírügynökségek szerint egyelőre nem lehet független forrás által megerősíttetni.

Az iszlamista lázadók egy héttel ezelőtt kétszer is megtámadták a karacsi repülőteret. Az első ostrom öt órán át tartott, és 36 halálos áldozatot követelt